Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és - értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Steinbach József református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke osztja meg velünk gondolatait.
Egyetlen gyülekezet sem kerülhet olyan anyagi helyzetbe, hogy ne tudják kifizetni a lelkipásztor javadalmát. Kérem a lelkészeket, gondnokokat, hogy ha nehézségük lenne, jelezzék az egyházmegyéknek, egyházkerületeknek – mondja Pásztor Dániel, a Zsinat Gazdasági Bizottságának elnöke.
Aztán indulás! Követnünk kell őt. Úgy, mint eddig. Nem! Még figyelmesebben. Visszafogva a buzgóságunkat, amely arra törekszik, hogy azt tegyük, amit Jézus. Arra nem vagyunk képesek. Mert ő Isten, mi pedig teremtmények. Azt, akkor és annyit végezhetünk el, amit a fentebb sorolt helyzetekben és a többiben ő ad nekünk.
A vasárnapi istentiszteletet jelenleg felvételről láthatják a Budapest-Újpalotai Református Egyházközség tagjai, de a tervek szerint hamarosan élőben követhetik figyelemmel. Sápi Zoltán gondnok szerint szerencsés, hogy a gyülekezet többségének van internetelérése, részt vehet a virtuális térben tartott istentiszteleten.
Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus-járvány miatt. Fekete Károly úgy véli, a „Maradj otthon!” jelszó tiszteletben tartása mindnyájunk érdeke. A tiszántúli püspök hangsúlyozza: vigyáznunk kell egymásra, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.
A jelenlegi járványhelyzetben az úrvacsorázás a legegyszerűbben házi istentiszteleti formában oldható meg. Tehát a lelkipásztor is házi istentiszteletet tartson. Nevezhetjük ezt karantén-istentiszteletnek is.
A vírus is olyan, mint a bűn: nem válogat, mindenki egyformán veszélyeztetett. Bárki hordozhatja, fertőzhet és megfertőződhet. Radnóti Miklós versének címadó sora szól bele a csendünkbe: „Járkálj csak, halálraítélt”. Mindnyájan halálraítéltek vagyunk, nincs különbség. Mindnyájan meghalunk, ki most, ki később.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, melyek közös gondolkodásra ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Győri István írt jegyzetet, mely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
A Szeretetszolgálatnak több vidéki irodája és folyamatosan gyarapodó számú adománypontja van, amelyekben száz szakember dolgozik, így rengeteg olyan egyén, család, illetve egyházi fenntartású intézmény van a látókörünkben, akiknek szüksége van a segítségre – magyarázza Juhász Márton ügyvezető igazgató, kik részesülhetnek a krízisalap adományaiból.
A keresztyénség messiáshite mindenféle e világi messianizmus kritikája. A keresztyének jól teszik, ha nem adnak hitelt semmiféle olyan eszmének, amely azt hirdeti, hogy az ember e világi jövőjének egy pontján minden megváltozik. Nem változik meg semmi sem, mert az ember nem változik. Ami nem azt jelenti, hogy az életkörülményeink sem változhatnak.
A felelősségérzet és annak hiánya megosztja az embereket. Van, aki vállalja szabadsága korlátozását, hogy védjen másokat, és van, aki pedig fütyül minderre. A felháborodás jogos, hiszen nem csupán pillanatnyi lemondásról van szó: sokan elveszítik megélhetésüket, munkájukat. A szabadság ára viszont sokak halála – ezt pedig senki nem akarja.
A szüleim generációja már nem tudott ennyit a konyhában „gyakorolni”, hiszen a kétkeresős családmodell és a városi életforma elhozta a menzák és a kulcsos gyerekek idejét. Nem jutott annyi figyelem a főzésre. Hol sikerült a gyerekek szája íze szerint főzni, hol nem. Eltűnt az a rutin, hogy mindig jól sikerüljön az étel.
Thaly Műfordítások címmel tervezett, 1917-ben sajtó alá rendezett kötetét egy raktári tűz elpusztította, darabjai közül csak néhány menekült meg. Így a 479. dicséret is, amely bekerült a Hallelujah! énekeskönyvbe. „Míg az angol eredeti – írja Bódiss Tamás – az útkeresésre, a német a hitben járásra teszi a hangsúlyt...”
Az imádságok „felvidékiek”, vagyis azokban elsősorban a felvidéki magyarság mindennapjai, gondjai, küzdelmei és örömei húzódnak meg, de a bűnvallás, Isten magasztalása, a családokért, a közösségekért, a betegekért, a gyászolókért, a vezetőkért, a teremtett világunkért elmondott fohászok mindanynyiunk imatémái.
Létünk egy darabja mindig a másiknál van elrejtve. Bizonyára ezért fájhat nekünk annyira minden szeretetlenség, elutasítás, bántás, gyász. Ha a szeretet cserekereskedelme működésbe lép, akkor mindnyájan megkaphatjuk hiányzó részünket, a másiknál elrejtett darabkát. A Názáreti Jézus azért jött, hogy kinek-kinek odaajándékozza lénye hiányzó elemét.
Nem megyek én olyan helyre, ahol krokodilok vannak – csapta a kezét csípőre Mirjam. – Meg egyébként is, azok most már csak egy helyre járnak, ahova… – de itt elharapta a mondatot. Nem akarta kimondani, hogy oda, ahova a katonák a kisbabákat viszik. Inkább másra terelte a szót. – Képzeld, találtam egy csodaszép fürdőzőhelyet a Nílus partján. Egy sekély öböl, tele van lótuszvirággal, a partját pedig puha, fehér homok fedi.
Köszönöm a szüntelenül elhangzó imádságaitokat. Köszönöm, hogy ezután is odaálltok mindennap a gondviselő Isten elé, kéritek kegyelmét a betegekre, gyógyítókra, döntéshozókra ezekben a nehéz időkben, amelyekről nem tudjuk, hogy meddig tartanak. Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban.
– Életem csodálatos ajándéka a feleségem harminc éve. Amikor első gyermekünknek iskolát kerestünk, a Julianna iskola révén a Fasorba kerültünk. Az Igét hallgatva rádöbbentünk, hogy hitetlenül élünk. „Rendben van minden?” – kérdezte tőlünk Isten, ahogy a hazug szolgától, Géházitól is megkérdezte Naámán.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.