Virágvasárnap hozsannázó tömeg köszöntötte Jézust, amikor bevonult Jeruzsálembe. Ma a járványügyi intézkedések miatt valószínűleg senki sem lehetne ott, hogy olajágat terítsen az útra, Jézus csendben, egyedül menne. Mennyire és miért volt fontos a tömeg jelenléte a bevonuláskor?

Most is nagyon sokan ott leszünk lélekben, sőt lehet, hogy többen, mint valaha. Úgy gondolom, hogy fontos a testi jelenlét is, a látható egyházban való ottlét nélkülözhetetlen, de vannak olyan rendkívüli helyzetek, amikor ez nem oldható meg. Ez most ilyen állapot. Ugyanakkor virágvasárnap is hangzik az Ige, és Isten Lelke által ugyanúgy élővé és hatóvá lesz az üzenet: Királyunk jön.

A mi Királyunk, Jézus Krisztus bevonul Jeruzsálembe, meghal értünk a kereszten, majd feltámad a halálból, és felmegy a mennybe: királysága megmutatkozik. Ez a virágvasárnap teológiája. A Heidelbergi Káté 31. kérdés-felelete így vall erről: örökkévaló királyunk van, aki megváltó szeretettel szeret minket, Igéje és Lelke által oltalmaz és megtart minket. Biztos vagyok benne, hogy virágvasárnap sokkal többen leszünk a hozsannázó tömegben. A 118. zsoltár idézete hangzik el ilyenkor, amely igazából imádság: „hosia-na”, azaz „segíts meg, Uram!” Ez most sokkal aktuálisabb, mint valaha.

Változik-e a nagypéntek és a húsvét fő üzenete a világjárvány miatt?

Az ünnep fő üzenetén nem változtat a járvány, sőt felerősíti azt. Egészségben, örömben, nyomorúságban, betegágyon, a halál árnyékának völgyében járva is ugyanaz az evangélium: Jézus Krisztus feltámadt, Jézus Krisztus él! Isten az élet Istene, aki örök életet ajándékozott nekünk, és a földi lét minden percét átjárja ennek bizonyossága. Mindaz, ami most váratlanul történt velünk, számomra csak megerősíti a húsvéti üzenet, az örömhír, a bizonyosság lényegét. Az a biztos zengésű trombita, amely Isten Igéjének fő szólama – Bach kantátáiban a csodálatos mennyei zene nyelvén zeng ugyanez –, most még erősebb bizonyossággal harsan fel.

Üresek lesznek a templomaink az ünnep alatt. Milyen húsvétunk lehet a személyes találkozások nélkül?

Ezeket most a családban tudjuk megélni, miközben azért azt ne felejtsük el, hogy nem vagyunk egymás nélkül. Én ezt gyülekezeti és egyházi vezetőként is megtapasztalom. Most érezzük igazán, hogy mennyire fontos a testvéri közösség. A gyülekezetekben – habár személyesen nem találkozhatunk – folyamatos a pasztorizáció, az idősek megkeresése telefonon. A dunántúli egyházkerület nagy közösségében is megéljük ezt, folyamatosak a hívások, a kapcsolattartás, egymás bátorítása, az e-mail-váltások, a videokonferenciák. Megéljük a közösséget, és könyörgéssel várjuk, hogy helyreálljon a rend: „Urunk, szabadíts meg bennünket, tarts meg bennünket a te mindenre elégséges kegyelmedből, a te akaratod szerint, hogy mielőbb újból találkozhassunk, áldott rendedben végezhessük a feladatunkat!”

Döbbenetes, hogy megtámad minket egy ismeretlen vírus, és az egyik pillanatról a másikra megrengeti az egész világot. Isten most erősebben megsimogatott bennünket. Nem akarom, de használhatnám azt a prófétai kifejezést is, hogy megintett bennünket. Meg kell látnunk bűnbánattal, hogy miben voltunk engedetlenek. Ez a helyzet felráz: ember, ébredj fel, térj meg! Légy kicsit alázatosabb, nem élhetsz az Úr nélkül! Az ő megtartó kegyelme nélkül nincs élet. Bizony rá kell döbbenünk, hogy milyen törékeny az emberi lét, hogy minden percünk kegyelem, hiszen az Isten minden életnek a forrása. Ahogy a 36. zsoltár 10. verse mondja: „Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.” Persze most nem annak van itt az ideje, hogy az intést emeljük ki, mert most bátorítani, gyógyítani kell, közbenjáró könyörgést kell mondanunk egymásért. De ne feledjük, hogy Jézus Krisztus egyházának a lelkigondozói mellett a prófétai és evangelizáló hangját is hallatnia kell.