Mózes csak állt, és nézte a lángoló csipkebokrot, amely nem égett el. De nem sokáig nézhette, mert egy hang ütötte meg a fülét.

– Mózes! Mózes!

Sohasem hallott ehhez fogható, erőteljes hangot. Körülnézett, hogy ki szólíthatja. De a hang a lángok közül érkezett.

– Itt vagyok! – válaszolta, és egy lépéssel közelebb lépett a csipkebokorhoz, hogy lássa, ki szólítja.

– Ne jöjj közelebb! – dördült fel a hang a csipkebokorból. – Oldd le sarudat a lábadról, hiszen szent föld az, ahol állsz! Mert én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.

Mózes egész testében remegett. Atyái Istene szól hozzá… Remegő kézzel oldotta le a saruját, és eltakarta az arcát, mert félt Istenre nézni. De Isten hangja újra megszólalt a csipkebokorból:

– Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, kiszabadítom őket onnan, és elviszem őket egy tejjel és mézzel folyó földre. Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból!

Mózes nem akart hinni a fülének. Hogy ő? Ő hozza ki Izráel népét Egyiptomból? Ő menjen vissza a fáraóhoz? Hiszen örül, hogy már nem kell ott lennie! De Isten nem foglalkozott az ellenvetéseivel. Pedig Mózes keményen próbálkozott:

– Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak?

– Vagyok, aki vagyok. Mondd azt Izráel fiainak: A „Vagyok” küldött engem hozzátok – felelte Isten.

– Deee… A fáraó nem fogja az én szavamra elengedni a népet – akadékoskodott Mózes. –

Nem hát. De majd teszel a nevemben néhány csodát, és akkor elengedi őket, meglásd – válaszolta Isten.

– Éééén? – hüledezett Mózes. – Nem tudok én semmiféle csodát.

– Egyedül nem is – mondta Isten –, de velem igen.

Mózes hitte is, nem is a dolgot. De amikor az Úr a botját kígyóvá változtatta, aztán hirtelen leprássá tette, majd meg is gyógyította, és még azt is megígérte, hogy a segítségével a Nílus vizét vérré tudja majd változtatni, Mózesnek már nem nagyon maradt kifogása, csak egy:

– Szerintem mégiscsak jobb lenne, ha valaki mást küldenél. Tudod, nem vagyok valami jó beszélő. Igazság szerint dadogok is egy kicsit. Isten kezdte elveszíteni a türelmét. Elege volt Mózes akadékoskodásából.

– Ide figyelj, Mózes! – szólt hozzá. – Hát ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr? Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit szólj.

– Értem én, de azért mégis… – szabódott Mózes. – Küldj inkább valaki mást.

Isten most már elveszítette a türelmét:

– Elég legyen! Van neked egy testvéred, Áron. Majd ő beszél helyetted. Ezt a botot pedig te vedd a kezedbe, és mutasd be vele a jeleket! De most már eredj, ne kéresd magad tovább!

Mózes felemelte a botját. Hosszan nézte még a lángokat. Azután megfordult, és elindult Egyiptom felé, hogy megkeresse a népét.