Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Steinbach József református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli egyházkerületének püspöke osztja meg velünk gondolatait.
Betartjuk a maszkhasználatot, a távolságot, az alapos kézmosást. A fertőző betegeket, a műtőben dolgozókat teszteljük a koronavírusra. Tavasszal visszaesett a betegforgalmunk, most örülünk, hogy újra gyógyíthatunk – tudatja Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.
Jézus különbséget tesz a siker és az eredmény között. Tudatában van annak, az előbbi könnyen megszédíti az embert: önteltté, nagyravágyóvá válhat. Ennek pedig következménye az öndicsőítés: a siker elismerésre vágyik, annak hírül adására törekszik. Láthatatlan siker nincs, de minden sikernek van másik oldala is: ha elmarad, az ember könnyen elégedetlenné, keserűvé, lázadóvá válhat.
Közel negyven lakóházat rongált meg, egyet pedig teljesen lakhatatlanná tett a június 14-ei villámárvíz a Fejér megyei Gyúrón, ahol másfél óra alatt egyhavi csapadékmennyiséggel kellett volna megbirkózniuk a vízelvezető árkoknak. A váli dombok vízgyűjtő területén fekvő település utcáit pillanatok alatt elöntötte az áradat, és vitt mindent, ami az útjába került.
Egy fiú az első évben táborozó volt. Megfogta mindaz, amit tapasztalt: úgy látta, annyi szeretetet kap, hogy vissza kell adnia. Amikor kezdtük a felkészülést a következő évre, megint találkoztunk a nevével – immár önkéntesként jött el. Mondhatni pozitív járvány, ha valaki megtapasztalja a szeretetet, és képes továbbadni azt – mondja Gőbel Gergely, a Bárka tábor projektvezetője.
Biztonságra törekszünk. Ez természetes, mert alapvető szükségletünk. Körülvesszük magunkat vagyonvédelmi berendezésekkel, megfigyelő kamerákkal, riasztórendszerekkel, amelyek némiképp visszatarthatják az illetéktelen behatolókat, megakadályozhatják akciójukat. Ösztönösen tárgyakat birtokolunk, vagyont gyűjtünk, és ellenőrizzük a környezetünket.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, melyek közös gondolkodásra ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Győri István írt jegyzetet, mely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
– Az egyház kezdettől fogva rendkívüli időket él. A feladatunk vigyázni és készen állni, miközben a magunkévá kell tennünk azt, hogy a lényeges dolgokban egységesek tudunk lenni – hangsúlyozta Nagy Péter nyugalmazott lelkész a Lelkipásztori hivatás „megszokásos” és rendkívüli időkben címmel szervezett konferencián.
Mivel a szabadságért folytatott küzdelmek mindig emberek között zajlanak, a szabadság amúgy elvont, megigéző eszméje és mágikus hatalma mögött valójában mindig az az igény működik, hogy a mások akaratával és hatalmával szemben az én akaratom érvényesüljön. Magyarán, minden szabadságigény legalján mindig ott van az önzés, a hatalom akarása.
A hirdetési pénzek alakulása, ahogyan azt épp mostanság megint tapasztalhatjuk, egy-egy hirdető megjelenése vagy kivonulása pillanatok alatt eldöntheti egy-egy médium sorsát, s a hirdetési pénzek akkor jönnek, ha az adott médium „emeli a hirdető presztízsét” vagyis többnyire azt írja-mondja, amit a hirdető jónak gondol.
Nyolc hét, nyolc szomorú vasárnap – sokféle megtapasztalás. Jól látszott, hogy akinek eddig fontos volt a templom, az istentisztelet, aki eddig is jelen volt, az hiányolja, és ugrásra készen várja a lehetőséget. Akinek pedig eddig sem volt fontos a vasárnapi csendes óra, az talán észre sem vette, hogy a beharangozást most nem követi istentisztelet.
Száztíz éve született, ötven éve hívta haza az Úr Joó Sándort. Harminckét évig szolgált a Budapest-pasaréti Egyházközség első lelkipásztoraként. Első prédikációjában a fiatal lelkész már ugyanarról a szabadító Jézus Krisztusról tett bizonyságot, akiről szolgálata alatt minden alkalommal, míg végül személyesen találkozhatott megváltó Urával.
Korea mellett világszerte tartottak megemlékezéseket és istentiszteleteket a máig lezáratlan háború kitörése évfordulóján. Az Egyházak Világtanácsa februárban hirdetett globális imakampányt a békéért és a háború lezárásáért a Koreai-félszigeten. A kezdeményezés március 1-én kezdődött, és augusztus 15-ig tart.
A XVIII. századi tudós, költő Kalmár György szép kifejezésével „drágakőnél gyönyörűbb” édes anyanyelvünket gyakran keseríti pontatlan, félreérthető fogalmazás, idegenszerűség, stílustalanság. A beszéd, az írás szürkül, gondot okoz a megfelelő szó meglelése. Anyanyelvi kapuőr rovatunkban Arany Lajos óvja-védi közös kincsünket.
– Egyet se félj! – nevetett Áron. – Ha az Úr velünk van, bármi sikerülhet! Amint hazaérünk, összehívom a népet. Elmondom mindazt, amit az Úr mondott neked. Te meg bemutatod a csodákat. Hidd el, menni fog. – Áronnak igaza volt. Amikor a nép meghallotta, hogy az Úr meg akarja szabadítani a népet, meghajoltak, és leborultak Isten előtt.
Egyházunk az elmúlt években tudatosan készítette elő óvodafejlesztési programját. Ennek eredménye az új székesfehérvári intézmény is – emelte ki Soltész Miklós államtitkár. Az országos óvodaprogramban megvalósuló beruházás eredményeképpen várhatóan jövő szeptemberben már az új épületben fogadják a gyermekeket.
– Készülni az éjszaka csendjében és a délutáni alvásidőben szoktam. Néha én is elfáradok, de ilyenkor előjönnek a bátorító Igék, és a hit, az imádság erőt ad. Sosem maradok válasz nélkül, mindig kimozdít valami ebből a helyzetből. Hálát adok azért is, hogy jó édesapjuk van a gyerekeknek: amiből csak tudja, kiveszi a részét.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Vladár Gábor nyugalmazott református lelkipásztor, teológiai professzor osztja meg velünk gondolatait.
A Magyarországi Református Egyházban hatévente lejár a választott tisztségviselők mandátuma, ilyenkor teljes körű tisztújítás kezdődik. Hogyan szólhat bele egy gyülekezet a püspök személyének megválasztásába, és miért húzódik hónapokon át ez a folyamat? A választási rend működésében és jogi hátterében Szemán Ákos, a Zsinat Jogi Bizottságának elnöke segít eligazodni.
Miközben fiatalok egy zsúfolt bárban ünnepelték az újévet a svájci Alpokban, az öröm percek alatt rémálommá változott. A crans-montanai Le Constellation pincehelyiségében pusztító tűz söpört végig, negyven ember életét oltotta ki, további száz tizenkilencen kritikusan megsebesültek. A végzetes esemény megrázta az egész térséget: az elnök az esetet az állam „legsúlyosabb tragédiái” közé sorolta, és ötnapos gyászt rendelt el.
A SzóTér mint egyházi közösségi tér programjai az egyetemisták konkrét élethelyzeteiből indulnak ki. A rendszeres lelki alkalmak mellett közösségi estek és workshopok is helyet kapnak, amelyek a hallgatók mindennapi döntéseire és bizonytalanságaira reagálnak. Társasjátékestek, kvízfejtések és filmvetítések váltják egymást – nem önálló eseményekként, hanem a közösségi élet természetes részeként.