Mózes nem akart hinni a szemének, amikor elindultak a fáraó palotájába. A távol töltött évtizedek alatt Ramszeszben és Pitónban, a fáraó két városában megállás nélkül folytak az építkezések. Árnyas parkokkal körülvett főúri paloták, fehér falú templomok, és persze Széth temploma, fekete kőből faragva, amelyre gyűlölettel néztek az egyiptomiak. A fáraó nyári rezidenciájához széles sugárút vezetett, könnyű kocsik, gyaloghintók sokaságán kellett magukat keresztültörniük.

Hiszen már nem a „nagyapja”, a vén Ramszesz ül a trónon, hanem fia, az ifjabb Ramszesz. Vele meg csak könnyebben szót ért, hiszen nemegyszer még vadásztak is együtt vadlúdra a Nílus nádasában.

„Minden jól fog menni, biztosan jól” – biztatgatta magát, ahogy a fogadócsarnok felé közeledtek.

A csarnok azonban zsúfolásig tele volt emberekkel.

– Na, akkor itt most letáborozhatunk – sóhajtott nagyot Áron, amikor meglátta a tömeget. – Menj, öcsém, iratkozz fel a listára, és várjunk, mikor jutunk be a fáraó fényességes színe elé. Szerintem egy hétbe is beletelik, mire sorra kerülünk. De legalább három napba. De mindegy, kivárjuk…

Mózes nem igazán értette a bátyját. Rég elhagyta már a fáraó palotáját, de azt tudta, hogy neki − mint a királyi család tagjának − soron kívüli bejutási lehetősége van az uralkodó színe elé.

Felrángatta Áront a földről, és az írnokokra ügyet sem vetve odaállt az ajtónálló elé.

– Menj, és jelentsd be a fáraónak, hogy Mózes van itt, Nagy Ramszesz lányának fogadott fia, ki Isten üzenetét hozta testvérének, az új fáraónak.

Az ajtónálló kétkedve nézte Mózest. A férfi, aki előtte állt, nem tűnt úgy, mintha a fáraó családjához tartozna. Sőt. Úgy nézett ki, mint valami ócska kecskepásztor. Ha egy ilyen alakot beenged a fáraó elé, azonnal a fejét veszik. De ha mégis a fáraó rokona, akkor… Akkor a krokodilok elé vetik, ami azért rosszabb, mint egy egyszerű lefejezés. Nem sok választása volt hát, bejelentette a fáraónak, ki keresi.

És legnagyobb megdöbbenésére a fáraó nem fejeztette le. Krokodilok elé sem vettette. Mert amint meghallotta Mózes nevét, az arca azonnal felderült:

– Mózes! Testvérem! Ezer éve nem láttam! Azonnal vezessétek be!

A fáraó azonban rögtön elveszítette minden jókedvét, amikor meghallotta, mi járatban van Mózes és Áron. Az elején még próbálta elütni a dolgot:

– Ne vicceljetek velem! Kicsoda az az Úr, hogy hallgassak a szavára? És ki hallott már ilyen ostobaságot? Hogy elengedjem Izráelt? Már bocsánat, de nem ismerem ezt az Urat, úgyhogy nem is bocsátom el a népét.

Amikor Mózes és Áron tovább erősködött, a fáraó éktelen haragra gerjedt:

– Mózes és Áron! Miért akarjátok elvonni a népet a munkájától? Menjetek, folytassátok az építkezéseket! Az egész dolog, amivel itt előhozakodtál nekem, Mózes, merő ostobaság!

Mózes szólni akart, de a fáraó felemelkedett trónusáról, és Mózes tudta, hogy most már nem lehet több szava.

– Nem engedem el Izráel népét! Soha és semmikor! Most pedig távozzatok! – intett jogarával az ajtó felé, és visszaereszkedett a trónusára.