Ézsaiás...

... könyvében váltakoznak az ítéletes és ígéretes próféciák. Az is nehéz olvasmány, hogy más népek és hatalmak bukásáról szólnak jövendölések, de fájdalmas, hogy Isten a választott népe ellen is jajt kiált. Mint az elhagyott édesapa, úgy panaszkodik fiaira, akik elhagyták őt. Népe elfordult tőle, nem kíváncsi az ő akaratára, bölcsességére és vezetésére. Idegen hatalommal szövetkezik, attól reméli a boldogulását. Isten tudja, hogy hiába viszik minden vagyonukat Egyiptom urának, hatalma látszat csupán, és nem lesz a segítségükre ellenségükkel, Asszíriával szemben. Hiába bíznak saját erejükben, ügyes külpolitikájukban, a nemzeti tragédia okozója a hitbeli és erkölcsi romlásuk. A prófétáktól, akik a valóságot látják, és figyelmeztetnek a tévelygésre, ezt akarják: „Ne a valóságot lássátok! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, lássatok kedvünkre valókat! Térjetek le az útról, hagyjátok el a helyes ösvényt; hagyjatok békét nekünk Izráel Szentjével!” (Ézs 30,10–11)

Ismerős ez a nagyképű gúnyolódás, mennyire terjed ez az istenellenes indulat! Nem akarjuk hallani az igazságot, ringassanak, altassanak el minket, mindegy, hogy mivel, hazug ígéretekkel, mámorral, szerekkel vagy szertelenül, mondjanak jót rólunk, igazolják magatartásunkat, nem változunk. Isten pedig gyakran éppen azzal büntet, hogy engedi, hogy hamis úton járjunk, engedi megtörténni a bűnt, viselni kell annak következményeit. Amikor legjobban dicsekednek, akkor éri el őket a megaláztatás, gyorsaságukkal kérkednek, és valóban gyorsan kell menekülniük majd üldözőik elől. Isten nélkül minden a visszájára fordul, és magukra maradnak.

„A megtérés és higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok…” (15) Szó szerint ugyanezt a panaszt halljuk Jézustól később, amikor Jeruzsálem fölött sír: hányszor akartam összegyűjteni titeket, de ti nem akartátok. Népét megmenteni jött, de nem akarták. Önmagunk ellenségei vagyunk, amikor nem akarjuk elfogadni Isten vezetését. Konok, makacs, önfejű kamaszok vagyunk. Lehet vallásosan is hasonlóan élni: zaklatni Istent a vágyaink beteljesítéséért. Nem imádság az, amikor előírjuk, sőt követeljük Istentől, hogy mit adjon, mert mi jobban tudjuk, és nem kérdezzük tőle, mire is lenne szükségünk. Kérdezzük-e Istent mi, hogy mi a terve velünk ma? Őt kérdezzük-e először, amikor terveket szövünk, vagy inkább befolyásos hatalmasokat?

Még jó, hogy Isten vár. Még hallgat és irgalmasan vár, hogy megkegyelmezhessen. Mert mégsem büntetni akar. Szeret.