Ezt mondja Jézus a tanítványainak, majd így folytatja: „hogy kísértésbe ne essetek…” (Mt 26,41) Nagyon fontos, hogy ez a figyelmeztető kérés közvetlenül Jézus elfogatása és szenvedése előtt hangzik el. Az Úr Jézus nem a saját sorsa miatt aggódik, azt már letette a mennyei Atya kezébe. A tanítványok sorsa foglalkoztatja, mert tudja, hogy az ő sorsuk sem lesz egyszerű. A készenlétre szóló felhívás a mindenkori tanítványoknak is szól, tehát nekünk is.

A keresztyén élet folyamatos készenlét és odafigyelés, ahogy a 367. dicséretünk mondja: „Lelkünk vigyázni meg ne szűnjön, felséges várástól feszüljön...” Aki autóval jár, gyakran találkozik sebességkorlátozó táblával, ez egyben mindig valamilyen veszélyt jelöl. Az autós alig várja, hogy a táblán a szám át legyen húzva, mert az elvileg a veszélyes szakasz vége, mégsem lankadhat a figyelme, mert bármikor más, előre nem látható, talán még nagyobb veszély jöhet.

A keresztyén életben, különösen a keresztyén embernek nincs „riadó lefújva” jelzés, állandó készenlétben kell lenni. Salamon király kérhetett volna Istentől gazdagságot, hatalmat, de ő csak engedelmességet kért, és az Úr csodálatosan megáldotta (1Kir 3,8–10). Salamon tudta ugyanis, hogy a gazdagság és a jómód is veszélyes.

A még teljesen el nem múlt koronavírus is ezt mutatja. Hiába a nagy jómód – már a Marsra készültek a bátrabbak –, elbíztuk magunkat, azt gondoljuk, hogy legyőztünk minden betegséget, de a sok emberi eszköz önmagában keveset ér. Ha van is lehetőség, hogy repüljünk, mint a madár, jöhet egy vírus, és leállít mindent.

Összecseng Jézus mondata a tíz szűz példázatával: állandóan készen kell lennünk, és várni az Urat. Csak annak van esélye a megmaradásra, aki az ő útjára figyel. Vigyük magunkkal az új hétre útravalóként: „Virrasszatok és imádkozzatok!”