A tapasztalat, az érettség nagyon sokszor elengedhetetlen egy-egy élethelyzetben, szituációban, hogy a lehető legjobb döntéseket tudjuk meghozni. Éppen emiatt a fiatalon pozícióba kerülő embert gyakran tekintik alkalmatlannak, hiszen még semmilyen élettapasztalata nincs. Heti bibliai szakaszaink sorában Jeremiás próféta elhívásáról olvashatunk, aki, amikor Isten megszólítja és elhívja, azzal hárítja el azt, hogy azt mondja neki: „Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek én a beszédhez, mert fiatal vagyok!” (Jer 1,6)

Fiatal voltára hivatkozik Salamon király is, amikor azt mondja: „Most pedig, Uram, Istenem, apám, Dávid után királlyá tetted a te szolgádat. De én még egészen fiatal vagyok, nem értek a kormányzáshoz.” (1Kir 3,7) Ugyanezért nem mer beleszólni sokáig Jób és barátai vitájába Elihú: „Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok.” (Jób 32,6) Mindnyájan azt érzik, hogy koruk miatt alkalmatlanok a rájuk bízott feladatra, Isten azonban többre tekint, mert az „Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16,7).

Az Úr nem a korunkra, rangunkra néz, nem az alkalmas vagy alkalmatlan voltunkra, hanem arra tekint, beismerjük-e, hogy gyengék és erőtlenek vagyunk, mert ő éppen erőtlenségeinkben tud erőssé tenni bennünket (vö. 2Kor 12,10). Megszegényedett voltunkban meggazdagít, elkeseredésünkben megvigasztal, elesettségünkből felemel. „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,9)

Fogadjuk meg az idős Pál apostol szolgatársának, Timóteusnak írt tanácsát: „Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben.” (1Tim 4,12)