Mindannyian fiak és leányok vagyunk, hiszen a szüleinkhez tartozunk. Ez a kötelék az egyik legszentebb ezen a világon. Amikor itthagynak minket édesanyáink és édesapáink, elengedjük a kezüket, majd lélekben újra megfogjuk, mert mindhalálig szükségünk van rájuk. A kötődés, a szeretet köteléke a szülőkön, nagyszülőkön keresztül a hazához, a szülőföldhöz is köt bennünket. Így kötődöm én is Erdélyországhoz és a Székelyföldhöz. Ott vagyok otthon, és újra meg újra átélem a fiúságot, az anyaföld szépségét és szeretetét. Szeretem, és engem is szeret ez a táj és a benne élők.

Dietrich Bonhoeffer említi, hogy igazából nem az a fontos, hogy kik vagyunk, hanem hogy kihez tartozunk. Hálát adhatunk tehát a szeretteinkért, akikhez tartozhatunk, és azért, hogy Krisztusban mi is Isten szeretett fiai és leányai vagyunk, akikben ő gyönyörködik. Ha megfeledkezünk erről, elviselhetetlenné válhat számunkra az élet, mert hirtelen a semmiben találjuk magunkat. „A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok” (József Attila).

Aki nem tud igazán kötődni se Istenhez, se emberekhez, az könnyen úgy érezheti magát, mint a költő. Kérdés tehát, hogyan kötődhetünk, hogyan lehetünk Isten szeretett fiai és leányai? Talán úgy, hogy megkeresztelkedünk, és mindent megteszünk azért, hogy jónak lásson minket, szeressen és gyönyörködjön bennünk az Isten? Jézus is megkeresztelkedett, de nem ettől lett ő a szeretett Fiú. Azért tett így, hogy megmutassa: egy közülünk.

Amikor Jézus megkeresztelkedett, „kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3,16–17) A Lélek a szeretet lelke, amely kezdettől fogva át- meg átjárta Jézust, szárnyakat adott neki.

A teremtés hajnalán Isten lelke lebegett, „szárnyalt a vizek felett”. Luther így fordítja: „A Lélek szárnyalt, repdesett a vizek felett.” A Lélek a teremtés, a kreativitás lelke. Akit betölt, az szárnyakat kap, Isten szeretett fia vagy leánya lesz, nem retten meg többé az élet mélységeitől és magasságaitól sem. Nem a semmi ágán ül szíve, hanem az Isten tenyerén lüktet. Jézus, a szeretett Fiú engedelmes volt mindhalálig, de nem azért, hogy szeressék, hanem azért, mert szerették.

Ha a szárnyainkról lemondunk, ha elfeledjük, hogy Isten szeretett fiai és leányai vagyunk, akkor csak botladozni fogunk. A szárnyalás nagy ellensége a nehézkedés, a gravitáció.

Annyi minden lehúz minket, annyi nehézség terheli a lelkünket, hogy szinte lehetetlennek tűnik a szárnyalás. Azonban ha Krisztust követjük, szárnyakat kaphatunk. Nem azért, hogy messze szálljunk, hanem azért, hogy helytálljunk, hogy a mélységből újra meg újra a magasba szálljunk.