Becsben tartva

Előfizetek

Úgy tízéves lehettem, amikor először vettem részt nyári táborban. Hittanosoknak szervezték, és frissen szerzett barátaimmal alig vártuk, hogy hátrahagyva az óvó szülői szemeket, sokadmagunkkal beköltözzünk az aklihegyi református táborhely egyik meleg emeleti szobájába, és suttogva beszélgessük át az éjszakákat. A családommal nem sokkal azelőtt, tavasszal költöztünk édesapám szülőfalujába.

A felújítandó családi ház körüli teendők és az új iskolaközösség mellett még rengeteg olyan impulzus ért, amelyek felforgatják egy kiskamasz életét. Többek között belecsöppentem a számomra merőben új hittanos létbe is. A szomszédunk ugyanis az a távoli rokon lelkészházaspár volt, akikkel a szüleim jó kapcsolatot ápoltak, és akik sokat segítettek az új élet elkezdésében. Ezért, habár édesanyám – akkor még – ateista volt, engedett a tiszteletes asszony finom terelgetésének, és hamarosan a vasárnapi iskolában és a hittanórákon találtam magam, ahol új iskolatársaim és egyben barátaim is ott voltak. Nekik, na meg a szép keresztyén daloknak – énekelni ugyanis nagyon szerettem – köszönhetően hamar beilleszkedtem, és röviddel később a már említett legelső táboromra készülődtem izgatottan.

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!