A férfi kinyújtóztatta a testét. Bizsergést érzett a háta közepén, ott, ahol előtte a gerince volt – azt izgatják a lepedő izzadtságba gyűrődött korcai. Háborgó álma miatt az sem tűnt föl, hogy minden nyirkos alatta.

Álarcos pestisdoktorok járták körbe a házakat. Hozzá is berontottak, szenvtelenül közölték: itt a világ vége. Éjjelente kulcsra zárta ajtaját, mégis meglepték az álarcosok. „A világ végén mindenkinek számot kell adni az elmulasztott cselekedeteiről” – mondták. Az őrködő és éber Gregorius a láthatatlan sárkányra gondolt, és még jobban izzadt, mert kétségbeesett. Hosszan harcolt, ám nem emlékezett, hogy ki volt a győztes. Fölrémlett előtte a halál (valamikor elveszített egy csatát, mert elaludt), és most is a saját éberségének hiánya miatt érezte a fájdalmat. Fölébredt. Nem tudta, hogy mi történt. Hogy ki volt előtte.