„…inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.” (1Kor 8,13)

Korinthusban a mészárszéken az állatok levágásakor áldozatot mutattak be az isteneknek. Sokan úgy gondolták, hogy ha a bálványoknak feláldozott húsból esznek, maguk is részt vesznek a bálványimádásban. Pál erre azt mondja, hogy aki hitben erős, mert ismeri Krisztust, az tudja, hogy pogány istenek nem is léteznek, tehát ártani sem tudnak. Azt is tudja, hogy vannak olyanok, akik a pogányságot még nem hagyták el, mert még nincs meg bennük a Krisztus ismerete. Ha az ilyen erőtlenebbek látják, hogy a hitben erősek is esznek az áldozati húsból, úgy gondolhatják, hogy akkor ők is visszatérnek a pogánysághoz. Ezért az apostol inkább lemondott a húsevésről.

A mágia, a vallásos köntösbe bújtatott hiedelmek, legtöbbször félrevezető módon lelki dolognak nevezve, ma is élnek. Van, aki – talán magát keresztyénnek nevezve – az újságot a horoszkópnál nyitja ki, és a tévében is megnézi a kártyajósló műsort, közben magában úgy gondolja, hogy ő már túl van ezen a szinten, ahol kihasználják mások félelmeit vagy hiszékenységét. Ha közben erről hall olyan valaki, aki szeretne az okkult dolgokból megszabadulni, könnyen gondolhatja, hogy csak van benne valami, ha a keresztyének is foglalkoznak vele. Emiatt könnyen megtorpan azon az úton, amelyen Krisztushoz eljutna. Pál apostol példája alapján lehet mondani, hogy inkább ki se nyitom, nem nézek bele, nehogy a hitben gyengébb miattam elessen. Tudunk hasonló dilemmákról.

Mindig előttünk lehet Jézus Krisztus példája, aki a karácsonyi ének szerint „elhagyá gazdagságát, véghetetlen országát, hogy érettünk adja ő magát” (RÉ 318). A keresztyéni, azaz krisztusi szeretet éppen azt jelenti, hogy másokért van szabadságunk lemondani a saját szabadságunkról.