A reménység különös ajándék mindannyiunk számára. Küzdelmek, harcok, nyomasztó élethelyzetek idején lelki mentőövünk, amely a menekülés, a dolgok jóra fordulásának bizakodását adja számunkra. A reménység azonban több mint hurráoptimizmus. A gondviselés biztonságára fűz fel bennünket. Arra nyerünk bátorságot, hogy ne a fátum változhatatlansága, ne sztoikus közömbösség és ne is rózsaszín álmok hajszolása töltse ki a szívünket. Isten kegyelmének felismerése az imádkozó és munkálkodó ember üdvösséges ajándéka. Rádöbbenhetünk, hogy a Teremtő nem csupán szeretetének tárgyaként kezel bennünket, hanem cselekvő alanyává tesz.

A reménység arra ösztönöz minket, hogy a sáfárság feladatában ne hátradőlve szemlélődjünk, hanem az eke szarvát megragadva munkálkodjunk. Ez a meggyőződés és elkötelezettség valóságérzékelésünket nem téveszti meg, hiszen tudjuk, hogy lehetnek csalódások és kudarcok, de ezek mentén vezet utunk földi és mennyei cél felé. Martin Luther King polgárjogi szabadságharcos lelkipásztor ezt így fogalmazta meg: „El kell fogadnunk a véges csalódást, de soha nem szabad elveszítenünk a végtelen reményt!”