Csütörtök este egy viharral érkezett meg az idei ősz. És hogy itt járt, nem csak én tudom, mert bár a hideg hamar elillant, a fények és az illatok már a régi szeptembereket idézik. Érzik ezt a paradicsomaink is: a termések még pirosak, de a levelek egyre inkább sárga színt öltenek – és én csak nézem őket csodálattal, ahogy teszem ezt március vége óta. Korábban kevéssé foglalkoztatott a balkonkertészet, de aztán, ahogy a világ fokozatosan bezárult, szerettem volna közelebb kerülni a természethez. Így történt, hogy a karantén harmadik hetében elültettünk néhány magot a fűtőtest feletti cserépbe, majd vártunk, arra gondolva, vajon mennyire lesz más az életünk, mire leszedhetjük az első érett termést. Aztán ez a négycserépnyi, hét tő paradicsom egyre inkább a remény szimbólumává vált számomra.