Isten teremtési rendjében az emberi kéz kiemelkedő jelentőségű. Fontosságát a sokféle feladat elvégzésének lehetősége bizonyítja. Kézzel lehet megfogni a tárgyakat, kézzel lehet munkát végezni, alkotni, sőt imádkozni, simogatni is. Nélkülözhetetlen a segítésnél, a gyógyításnál, a jelentéktelennek látszó cselekedetektől a legbonyolultabbakig. Ezért létfontosságú a kezek használhatósága, mert egy ezzel kapcsolatos betegség a kiszolgáltatottságot jelentette minden korban, így a bibliai időkben is.

Az evangéliumokban olvashatunk egy száradt kezű emberről (Mt 12,9–13, Mk 3,1–6 és Lk 6,6–11), akivel Jézus szombatnapon a zsinagógában találkozott és meggyógyította. A helyzetet csak bonyolította, hogy a gyógyítás Izráel egyik legszentebb ünnepnapján, szombaton történt, amikor a munka teljes tilalma volt érvényben. E törvény kínos pontossággal való megtartása sok vitára adott okot, és Jézust is különleges figyelemmel kísérték ezen a napon: betartja-e a törvényt és hogyan? Jézust azonban nem kötözte meg a szombat tilalma, mert a célt mindig fontosabbnak tartotta az eszköznél, a nap megszentelését éppen abban látta, hogy segít a rászorulón. Egész tevékenységével vallotta, hogy nem eltörölni jött a szombatnapi törvényt, hanem betölteni (Mt 12,8).