Az utóbbi időben mintha felerősödött volna hazánkban az a csatározás, amely társadalmi, etikai kérdések körül forog, ám a politika többnyire viszonylag leegyszerűsítve tálalja, és a kérdésekre adott válaszok azonnal a politikai hovatartozás mentén dőlnek el. Mivel nem az árnyaltság, és végképp nem Isten kijelentése az, amely alapján ítéletet hoz egyik vagy másik oldal, ezért fordulhat elő, hogy a szélsőséges liberális vagy szélsőséges konzervatív állásfoglalások súlyos belső ellentmondásokat is rejtenek. Mindkét fél részéről dübörög a gyűlöletkeltés, és hullámokban érkezik a tömegekben megszületett gyűlölet.

A dolog szépséghibája, hogy minden úgymond konzervatív megnyilvánulás a keresztyénség nevében szólal meg, ezért amikor ez az üzenet a gyűlöletet és a kirekesztést táplálja, akkor a másik oldal reakciója: „Lám, ez a keresztyén kultúra. Ezek a keresztyének.” Én magam is végigkövettem, ahogy egy tiltakozásokat kiváltó könyv „bedarálása” azonnal a könyvégetés asszociációit váltotta ki, és – döbbenetes, noha várható volt – a könyvégetés gondolata nem állított meg tömegeket, hogy: azért tessék már vigyázni! Szörnyű történelmi események indultak már évszázadok óta könyvek vagy más szimbolikus tárgyak elégetésével, megsemmisítésével.