– A tudásunkat arra kell használnunk, hogy amit létrehozunk, az Istent dicsőítse – fogalmaz Veres Sándor csillaghegyi presbiter, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, akit dunamelléki gyülekezetek ismét jelöltek a főgondnoki tisztségre.

Mit jelent önnek az ismételt jelölés?

Az első szó a hálaadás szava, hogy mindeddig megtartott bennünket az Úr, és együtt vagyunk a közösségben. Azt is hangsúlyozom, hogy bennem az egyértelmű volt – a mai napi igére, Pál futására is utalva –, hogy a ciklus utolsó napján akkor is teljes odaszánással kell végezni a munkámat, ha biztosan tudom, hogy a következő nap más folytatja. A jelölés mindenképpen nagy megtiszteltetés számomra, és azt elfogadva először megköszönöm minden lelkészi és nem lelkészi tisztségviselőnek, hogy az elmúlt években segítették a munkámat.

Az elmúlt hat év első felében főjegyzői tisztséget töltött be, majd főgondnok lett a dunamelléki egyházkerületben.

1978-ban úgy lettem presbiter, hogy a gyülekezet gondnoka meglátogatott és felkért a szolgálatra. 2008-ban az egyházkerület püspöke hívott el és jelölt a világi főjegyzői tisztségre. Olyan főgondnok mellett szolgálhattam, aki erős hittel, nagy tudással, népünk iránti elköteleződéssel végezte főgondnoki munkáját. Tőkéczki Lászlót példaképemnek tekintem. Kiváló tisztánlátással harcolt az igazságért, amit közéleti szerepléseiben is megtapasztaltunk. Az ifjúság szeretete, a tehetséges fiatalok felkarolása, támogatása közös ügyünk volt. A legkisebb helyre is elment, több száz kilométert utazott akár néhány fős hallgatóságért is. Ez számomra is meghatározó üzenet: nem a gyülekezet létszáma a fontos, hanem az evangélium hirdetése. Az utolsó ciklusban Hegedűs Béla személyében határozott, de szelíd, békességet teremtő lelkészi főjegyző társa lehettem. A hűségben megállás példaképe számomra. Főgondnokként a püspökre, az esperes-gondnoki karra figyelve kell munkámat végeznem. Abban kell helytállni és segíteni, ami rám bízatott, és amivel megkeresnek engem.