... és reménységre van szükségünk ahhoz, hogy Istenben bízzunk, és tudatosan és józanul vállaljuk a szabadságot, amelyet tőle kaptunk. Szabadságunk van arra, hogy tehetségünk és képességeink szerint éljünk és dolgozzunk, építsünk vagy romboljunk. Józanság kell ahhoz, hogy felmérjük, hol vannak a saját határaink. Ha túlpörög bennünk az akarás, olyan célokért küzdünk, amelyek nem Istentől valók, elfáradunk, elszabadulnak az indulatok. A dühös, haragos erők szétdobáló hatása sajnos sokfelé fertőz és terjed. A dühödt hadakozás, a durva hangnem, sértegetés a politikai csatározásokból ismerős, de nem szabad engednünk, hogy a közbeszédbe, sőt személyes életünkbe is begyűrűzzön. Meg kellene tanulnunk az egészséges vitatkozás kultúráját. Ha nincsenek érveink, akkor rágalmazunk, kikezdjük ellenfelünk magánéletét? Ha elfogyott a türelmünk, az önfegyelmünk és egymás iránti tiszteletünk – ha egyáltalán volt –, tanuljuk újra.

Böjte Csaba írta még 2013 januárjában: „Mindazok, akik habzó szájjal minden ellen lázadnak, a félelem, a bizonytalanság, a káosz ügyvivői. Az előttünk tornyosuló gondokat nem szabad lekicsinyelni, de hinnünk kell, hogy azokat türelmes párbeszéddel, nyugodt érveléssel és kemény, kitartó munkával képesek vagyunk megoldani. Bízzunk tudósainkban, nézzünk fel Isten adta tehetséggel rendelkező művészeinkre, hagyjuk, hogy dolgozzanak nyugodtan a hivatalosan megválasztott államférfijaink, és őseink hitét hirdető papjainkkal mi is térdeljünk le világunkat biztos kézzel vezető Istenünk előtt! Higgyünk a holnapban, és mindenki ott, ahova sorsa állította, végezze a tőle telhető legjobban a munkáját, ne hagyja, hogy a félelem, a kishitűség kivegye kezünkből a mindennapi feladatokat!” Világos útmutatás ez ma is.

Az alkalmazkodás a lehetőségekhez és a helyzethez tehát nem szolgalelkűség, nem megalkuvás, hanem békességet teremtő és sugárzó magatartás. Az érett felnőtt, a szabad és józan személyiség számára a krízisből születhet katarzis, azaz valódi énünk és állapotunk felismerése és újult lendület a holnaphoz. Az ember válságát csak az Istenember tudja megoldani, megváltani.

„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” (2Kor 1,3–4) Isten vigasztalása és szeretete betölti megfáradt vagy kiürült szívünket Szentlelke által, ha kérjük. Vigasztaljuk egymást!