A keresztyén embernek Istennel való kapcsolatában fontos helye van az imádságnak. Hasonlították ezt a lélek lélegzetvételéhez, de Istennel folytatott beszélgetéshez is. Mint ahogy hitéletünkben Jézus tanítása a mérvadó, úgy imádságainkra nézve is ő adott követendő példát. Kiemelt helye ennek a Hegyi beszéd, amelyben minden időkre szóló tanítást találunk arról, milyen legyen az imádságunk (Mt 6,9–13) és hogyan imádkozzunk (Mt 7,7–11).

A címben idézett három szó abban kíván segítségül lenni, hogyan imádkozzunk. Jézus ebben a vonatkozásban is igen szemléletes fogalmakat használ. Az Istenhez forduló ember imádságát képzeletbeli kinyújtott kézhez hasonlítja, amikor kér, a megtalálás szükségességét hangsúlyozza, amikor keres, személyes kapcsolatba kíván lépni azzal, akinél zörget. Jézus e közismert tanításában ugyanakkor biztat is, mert aki kér, annak szüksége van valamire, ha keresünk, a megtalálás reménye vezet, akinél pedig zörgetünk, azzal kapcsolatba kívánunk kerülni. Az imádság e hármas jellemző tulajdonságában érzékelhető a fokozódás.

Minden imádság kezdő lépcsőfoka: a kérés. Ravasz László püspök egyik igehirdetését azzal kezdte, hogy számos kérő levelet kap, amelyek közül sokban e három szóval jelzett igét idézik (Mt 7,7). Úgy tüntetik fel, mintha Isten biztatta volna őket arra, hogy kérjenek, mert ő teljesíteni fogja kívánságaikat. Ebből az látszik, „hogy ezt az Igét sokan ismerik, de félre is értik legtöbbször” (Legyen világosság I.).

Úgy kérnek sokan, mint amikor a vevő megrendel egy árut, holott az ige éppen arra tanít, hogy kérésünket bízzuk Istenre, mert ő jobban tudja, mire van szükségünk. Sokszor talán egészen mást ad, mint amit kérünk, de azt fogadjuk el alázattal. Példa erre Jézus gyötrődése a Gecsemáné-kertben, amikor azért könyörög, hogy „ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár”, majd így folytatja: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te” (Mt 26,39.) Az imádság része a kérés, de a válasz engedelmes elfogadása is.