Csodálatos hét esztendő következett. Még Hui, a sütőmester is boldog volt. Pedig annyi gabona termett a földeken, hogy alig bírták learatni. Az ilyen esztendőkben boldogan él a nép, de a sütőmesterek kevésbé elégedettek. Ha sok a gabona, akkor bizony leesik az ára is, és kevesebb haszonhoz jut a sütőmester. Bezzeg ha rossz a termés, főleg ha ínség van, akkor aztán meggazdagodik mindenki, akinek csak egy kis árpa van a magtárában vagy liszt a vermeiben.

Nem kellett volna hát örülnie Huinak, hogy jó a termés, mégis dörzsölte a markát rendesen. És áldotta az új helytartót, Józsefet.

– Okos… Okos ez a zsidó fiú, akárhonnan ered is a bölcsessége! – motyogott magában, amikor a kenyereit sütögette.

József ugyanis a bőség hét esztendeje alatt összegyűjtött minden élelmet, ami csak volt Egyiptomban. Fáradhatatlanul járta a Nílus völgyét, és a fáraó nevében begyűjtött minden felesleget. Jól élt a nép, volt gabona bőven, nem vették hát zokon, hogy Egyiptom helytartója elviszi a fölöslegüket. Hiszen más fáraók idején még az ínséges időkben is behajtották az adót, nem nézte senki, marad-e annyi élelme a szegény földművesnek, hogy kihúzza családjával a következő aratásig. József azonban bőven hagyott gabonát a parasztok magtáraiban, éppen eleget, hogy bőven megéljenek, és még jusson a következő évben vetőmagnak is. Boldogok voltak hát a Nílus menti parasztok, és örültek a városiak is, mert akadt gabona bőven. De még a Hui-féle sütőmesterek is elégedettek voltak, mert a bő termés ellenére sem estek le az árak, így ők is bőven megélhettek.

József nem elégedett meg annyival, hogy beszedje a gabonát, hanem hatalmas magtárakat építtetett, egész raktárvárosok nőttek ki a földből a Nílus deltájának vidékén. Hét esztendő telt el így, és József annyi gabonát halmozott föl, mint a tengerpart homokja: olyan sokat, hogy végül már nem is vették számba, mert megszámlálhatatlanul sok volt. –

Okos ez az új helytartó – járatta az agyát Hui, hiszen a városok körül egyre-másra nőttek ki a földből az új gabonatárolók. A sütőmester sok mindent megélt már, így tudta, hogy a bőség esztendei után előbb-utóbb elkövetkeznek az ínség évei. Amikor kiég a termés, és nem lesz gabona.

Ha nincs gabona, akkor liszt sincs. Ha nincs liszt, akkor kenyér sincs. Ha nincs kenyér, akkor pedig éhen halnak az emberek. És akkor az a sok gabona, amelyet József elraktározott, hihetetlen nagy vagyont fog érni. Mert ha az emberek éheznek, aranyban mérik a gabona árát. Egy kis árpakenyérért képesek odaadni a legdrágább ékszereiket, csak hogy megtömhessék a bendőiket. Így volt ez mindig, amióta világ a világ. És akinek volt esze, jól meggazdagodott a szegények nyomorán.

Alig várta már Hui, hogy eljöjjön az ínség ideje, mert abban biztos volt: ő jól megszedi magát azokban az években. Csak azt nem értette: ennek a Józsefnek vajon ki adhatott ilyen bölcs tanácsot? Emberben nem lakozik ennyi bölcsesség, így hát csak valamelyik isten támogathatja a helytartót. Egyiptomban azonban százféle istent imádtak, és hiába törte a fejét Hui, nem tudott rájönni, melyik lehet József istene a sok közül.