Koronavírusnak hívják a legújabb betegség okozóját. Előbb-utóbb biztosan megtalálják az ellenszerét, és akkor lehet majd ünnepelni. De azért annyira nem nagyon. Egyrészt azért nem, mert vannak betegségek, amelyek a mai tudás szerint gyógyíthatatlanok, másrészt azért, mert jönnek majd újak. Csak azok gondolhatják, hogy a közeli vagy távoli jövőben minden betegséget le lehet győzni, akik nem mernek szembenézni az ember valóságos léthelyzetével. És akkor még nem beszéltünk a „végső betegségről”, a halálról. Betegség és halál úgy kapcsolódik össze, hogy mindkettő természeti jelenség.

A kérdés persze az, hogy midőn az ember a betegség jelenségével szembesül, akkor vajon úgy kell-e önmagára tekintenie, mint a vak természet egy tovatűnő epizódjára, amelyen nincs mit magyarázni, avagy éppen ellenkezőleg, a betegségre való rádöbbenés emeli ki az embert természeti létéből, és teszi igazán emberré?

Kétségtelen ugyanis, hogy a betegségtapasztalat nagyon mély és alapvető üzenetet tud hordozni az emberi lét lényegéről, már amennyiben a betegséget átélő emberben a panaszkodáson túl megvan a kellő nyitottság és érzékenység komolyabb kérdések iránt.