Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és - értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Steinbach József református lelkész, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke osztja meg velünk gondolatait.
Az elmúlt két évtizedben hiányzott a belső igény az önálló református kerettantervre. A fő ok: csak papíralapú tankönyvekben gondolkozhattunk, ahhoz viszont kevés tanulónk van évfolyamonként, hogy érdemes lenne saját tankönyveket kiadni – magyarázza Papp Kornél, a Zsinati Oktatási Iroda vezetője.
Aki Fáy Aladár családjának – a diktatúra kicsinyes bosszújának – történetét lejegyezte, az ügy egyik főszereplője volt. Az egykori református iskolaigazgató fiát, a második világháború alatti németellenes ellenállásba bekapcsolódó Arany Bálintot az egyik első, egészében politikai indíttatású perben életfogytiglani, majd végül tizenkét év börtönre ítélték.
Isten aktív missziói jelenlétre hívja egyházát. Ez nem csak a gyülekezetek falai között történik, mert ha Isten formálja a keresztyének életét, az kihat a családjukra, munkahelyükre, közösségeikre. Az a kérdés, hogyan tudjuk őket segíteni ebben – mondja Dani Eszter, aki ösztöndíjasként hallgatta a kanadai református missziológus óráit Grand Rapidsben.
Édesapám lebénulása tett érzékennyé a szenvedők iránt – így kezdődött az a diakóniai érdeklődésem. Már a teológiai évek alatt kötelező volt gyülekezethez tartozni. Megtudtam, a Salétrom utcában, keresnek valakit, aki szívesen látogatna betegeket. Jelentkeztem, így kerültem a közösségbe és a diakóniai munkába – tekint vissza Boross Gézáné.
Mi az a jutalom, amelyet Jézus szerint Istentől várhatunk? Elképzelhetetlenül nagy ajándék. Túlemel minden kisstílű kívánságunkon: Isten fiaivá válhatunk, Isten családjához tartozhatunk. Isten jutalma nem csupán valamilyen csekély ajándék, a körülményeink javulása, hanem a krisztusi élet. Ha ő jó a hálátlanok és gonoszok iránt, mennyivel inkább jó azokhoz, akik jóságát gyakorolják.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Pap Ferenc írt jegyzetet, mely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
Bagyinszki Erzsébet igazgatási gondnokként szolgál a gyülekezetben. Hatalmas pozitívumként emeli ki, hogy míg korábban hívogatni kellett az embereket, ma már megkeresik a hívek, és kérik, hogy szolgálhassanak. – Például a beteglátogató csoport megalakulásakor is összegyűjtöttük és kiképeztük a munkatársakat, és ez azóta működik.
Jézus maga is arra figyelmeztetett, hogy ha a farizeusok valamilyen oknál fogva nem jutnak be Isten országába, mást sem engednek be. Jézus Krisztus azonban tudja, mit jelent az adósság emberi viszonylatban: az adós menekül, a hitelező üldözi. Ahol adósság, vétek, rendeznivaló van, ott mindent lehet, csak egymást szeretni nem.
A világról önmagában semmi sem mondható el, csak akkor, ha összefüggésbe hozzuk az Istennek nevezett valósággal. Aki azt állítja, hogy a világ és benne az ember sorsa Isten nélkül megismerhető, valójában a megismerés lehetőségéről mondott le, hiszen nem fogadja el, hogy a világ bármivel is összefüggésbe hozható, ahonnan nézve az ember történetének egésze elbeszélhető.
A közéleti botrányok értelmetlenségéhez nagyban hozzájárul rövid szavatossági idejük: ritka, hogy egy-egy nagyra növő csetepaté során a felek figyelembe vegyék a szélesebb összefüggéseket. Hazánkban például nagyobb, fiatalkorúakat érintő zaklatási botrányok a következő területeken fordultak elő: egyházi nevelés, sportoktatás, színház és irodalmi nevelés.
Amikor Jézus megismerkedik a samáriai asszonnyal, és beszélgetni kezd vele, kiderül, hogy a zsidó–samaritánus ellentét, a közöttük lévő mély szakadék áthidalható. A zsidók és a samáriaiak nem érintkeztek egymással, igazából nem ismerték egymást, idegenek voltak egymás számára. Azonban Jézus személyében egy jó „ismerősre” tettek szert, aki eloszlatta előítéleteiket a zsidók Istenével kapcsolatban.
Az történt – magyarázta –, hogy az éjjel katonák megpróbálták eltávolítani az elnököt a hatalomból. – Katonai puccs? – rémüldöztem. – Igen, de nem sikerült nekik. – Akkor csak államcsínykísérlet – talán volt némi megkönnyebbülés a hangomban. – Igen. – És az a másik, az a toque de micsoda? – kérdeztem. – Az az esti trombitaszót jelenti – így Éva néni.
Ötödik alkalommal szervezte meg éves cigánymissziós találkozóját öt protestáns – a református, a pünkösdi, az evangélikus, a metodista, a baptista – felekezet a debreceni református Nagytemplomban. A keresztyén cigányok 2016 óta gyűlnek össze rendszeresen. A szervezők idén nagyot álmodtak, és a magyar reformátusság központját szemelték ki a találkozó helyszínéül.
Marosvásárhelyen tartjuk a Magyar Református Egység napját május 22-én, pénteken és 23-án, szombaton. A program részleteiről is egyeztetett a Magyar Református Egyház Generális Konventjének Elnöksége februári ülésén Szekszárdon – derül ki közleményükből.
Eszükbe sem jutott, hogy aki a kormányzói trónon ül, az édesöccsük, akinek a halálát kívánták. József nézte a testvéreit, ahogy leborulnak előtte, és remegve várják, hogy megszólítsa őket. De Józsefnek elszorult a torka, nem jött ki hang a száján. A testvérei úgy feküdtek előtte, mint a meghajolt búzakévék. Pontosan úgy bókoltak, mint a nap, a hold meg a csillagok a régi álomban, amiért még az apja is megfeddte őt.
Közel-keleti testvéregyházunk többi oktatási intézményéhez hasonlóan a Szíriai Örmény Református Egyház által működtetett Damaszkuszi Keresztyén Általános Iskola is megsínylette a háborút. Ennek az intézménynek felújítását, működési feltételei jobbítását tűzte ki a 2019-es évre kiemelt célként a Generális Konvent elnöksége.
– A Heidelbergi Kátéval keltem, feküdtem, és még ifiskoromban elolvastam az Institutiót is, de nem akartam lelkész lenni, pedig a lelkipásztorom is javasolta. Úgy éreztem, hogy méltatlan volnék rá, mert gyermekként nem kereszteltek meg. Isten azonban az évek alatt kimunkálta bennem ezt, és végül mégis a teológiára jelentkeztem.
A tordaszentlászlói gyülekezetet új harang hívogatja Isten házába. Balázs Attila lelkipásztortól megtudtuk: több mint háromszázötvenen járultak hozzá a harang megöntéséhez. A közösség az elmúlt években többször is bizonyságot tett nagylelkűségéről; folyamatosan segítenek rászorulókon, betegeken, a torockói gyerekotthont is támogatják.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.