Hogyan kezdődött a kapcsolata a hittel, Istennel, egyházzal?

Anyai nagyanyám és testvérei odafigyeltek, hogy mihamarabb megismertessék velem az istenkapcsolatot és ennek gyakorlatát. Kiskoromtól kezdve jártam velük a budapesti Kálvin téri templomba. Először ott szívtam magamba annak a titkát, milyen jó az Isten hajlékában lenni. Ez az élmény máig meghatároz, ezért sosem volt kérdés: vasárnap templomba megyünk. A lelkem ünneplőbe öltözött minden egyes alkalommal.

Hogyan került Budapestről Baranyába, majd Debrecenbe?

Tízéves voltam, amikor Szentlőrincre költöztünk. Egyedül kerestem fel a helyi gyülekezetet, ahova akkor pécsi lelkipásztorok jártak szolgálni. Amikor konfirmációra jelentkeztem, Pécsre irányítottak. Így történt, hogy az akkor még egyetlen megyeszékhelyi, a belvárosi közösségben konfirmáltam, majd tagja lettem az ifjúsági csoportnak. Egyszer Budapesten voltunk rokonlátogatóban, amikor az édesanyám nagynénje a továbbtanulásról érdeklődött, én pedig azt kérdeztem tőle, van-e református középiskola Magyarországon. Mondta, van egy, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma. Akkor döntöttem el, hogy oda megyek.

Mit adott a debreceni refi?

Megerősítette azt a református egyházhoz és Istenhez ragaszkodó viszonyulást, amelyet a család már előkészített. Jók voltak az alapok, de amit ott ráépítettek, hozzáadtak, az különleges volt: igazi hitélménnyel gazdagodtam. Ott szereztem meg az életbiztonságot adó istenkapcsolatot. Ennek fontos elemei voltak a hitéleti alkalmak, de nagy szerepet játszott a Kántus, a kollégiumi vegyeskar, ahol igazi lelki vezetésben volt részem. Hitpéldák tanítottak bennünket, akiknek a hatása azóta is tart az életemben. Tanáraim átadták a legfontosabb értékeket, amelyekkel újra és újra megerősítettek. Az ő jelenlétük, szolgálatuk, elkötelezettségük olyan mintát nyújtott, amelyet az Úristen szépen belegyúrt az életembe, és ezért különösen hálás vagyok.

Hogyan befolyásolták a pályaválasztását a debreceni refis évek?

Ott az a kép alakult ki bennem, hogy akkor vagyok igazán református, ha lelkipásztor leszek, mert akkor tudom ezt jól megélni, továbbadni, a szolgálatnak ez a csúcsa. Akkor úgy éreztem, hogy a refi ezt készítette elő. Az Úristennek azonban más tervei voltak, és épp a debreceni éveket is felhasználva értettem meg, hogy lehet másképpen, más területeken is őt szolgálni, elkötelezett reformátussá válni.

Hogyan látja magát most a Pécsi Református Kollégium főigazgató-helyetteseként, internátusának a vezetőjeként?

Azt gondolom, az Úristen megmutatta a helyemet. Én ezt a területet kaptam, és amit korábban előkészítettek, azt itt kell kamatoztatni, azzal itt kell alázattal és jól élni. Nagy megtiszteltetés a Pécsi Református Kollégiumban szolgálni, nem létezik annál nagyobb ajándék, hogy fiatalok és kollégák bízattak rám. A missziót és a hitvalló szolgálatot laikusként, civilként is tudjuk végezni. Az Atya megtanította: ő jobban ismeri a saját terveinket, mint mi magunk. Nem mondom, hogy könnyű volt ezt elfogadni, de hálás és boldog vagyok ebben a szolgálatban.

Miben látja ma a református oktatás-nevelés lényegét és célját?

Lényeges a hitvallásban kitartónak, állhatatosnak és alázatosnak lennünk, és könyörögni a folyamatos megújulásért. Egy egyházi intézménynek szerintem meghatározó szerepe, hogy nevelje a fiatalokat. Más felekezethez tartozó gyermekek is járnak ide, nyilván nem csak a reformátusokhoz szólunk, de azért a misszión belül a református identitás formálása a központi feladat. Lényeges a hitelesség. Az én tanáraim úgy élték elém a reformátusságot, hogy azt érdemes követni. Én is igyekszem úgy végezni a szolgálatot, hogy az Krisztus-központú legyen. Nem az számít, hol szolgáljuk őt, hanem hogy tiszta mintái legyünk másoknak. Ezért nagyon sokat kell imádkozni.