Áldás, békesség! Békesség Istentől! Már a köszönésünk is jelzi, hogy összetartozunk, magyar reformátusok vagyunk. Ettől kezdve talán már félszavakból is értjük egymást. Van beszélgetni-, elmesélnivalónk. Röviden vázoljuk, honnan jövünk, milyen az életünk és Isten segítségével mit tervezünk. Az anyanyelv és a hit pillanatok alatt közösséget teremt köztünk.

Számontartjuk egymást. Tudjuk, mit él át Kárpátalja abban a háborúban álló országban, amely hovatovább a saját kisebbségeivel is csatározik. Többször végigbarangoltuk már a Székelyföld hegyeit, eljutottunk a régi magyar határig, és megfogadtuk, hogy visszatérünk. A szívünkben őrzünk számos budapesti élményt és lélekemelő ünnepet. De nem feledjük azt sem, amikor egy-egy távoli országrészben bolyongva találtunk hófehér kálvinista hajlékra, maroknyi élni akaró közösségre.

És valahogy mindenütt, minden református templomban otthon voltunk. Tudtuk, hozzánk is szól az Ige, és jólesett bekapcsolódni az istentisztelet hálás örömébe, áldáskérésébe. Beülni a padba és elénekelni: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…”

Az összetartozóknak jó időnként találkozniuk. Kilépni a digitális eszközök takarásából, és egymás arcába nézni. Ünneplő gyülekezetet alkotni, megtapasztalni a közösség erejét. Meghallani mindazt, amit Isten nekünk, magyar reformátusoknak üzen 2025 májusában. Megszoktuk már, hogy nekünk soha nem könnyű, de soha nem is voltunk egyedül. Akkor sem, ha magunkra maradtunk.

A találkozás megérkezést jelent. Itt vagyunk, megjöttünk! Régen nem láttuk egymást. Jó ismét találkozni. Egymás szemébe nézni, kezet nyújtani, összeölelkezni és elmondani néhány keresetlen szóval, mit hordoz a lelkünk manapság a Kárpát-medence különböző részeiben, szegleteiben élve. Milyen nehézségek, netán próbatételek és remények között hajózunk, miközben életünk viharainak lecsendesítését kérjük a mi Urunktól.

Egymás számontartása, az egymásra figyelés maradjon ezután is lelkiismeretes szolgálatunk, állandó imatémánk, egységnap előtt és után! Kövessük a testvér életét, imádkozzunk a bajbajutottért, segítsünk a rászorulónak, tartsuk a kapcsolatot, keressük a találkozás lehetőségét!

Összetartozásunk érték. Nem csoda, hogy annyiszor szabdalták, szabdalják múltban és jelenben egyaránt. Ezért is meg kell becsülnünk, meg kell élnünk. Dolgoznunk kell érte. Ennek hangja és jele kicsi, határ menti gyülekezetünkben az istentiszteletre hívó harangszó, a padokon sorakozó énekeskönyv és Biblia, a szívünknek kedves nemzeti zászló vagy a templomkerti oszlop tetejére felvont székely lobogó, amely méltóságteljes látványt nyújt, amikor belekap a feltámadó szél. A találkozás megérkezést jelent. Itt vagyunk, megjöttünk! Jó újra látni titeket! Gyertek, meséljetek!