Mindenre van erőm Krisztusban
Nem a dobogón állva, hanem azon túl teljesedett ki igazán. Osváth Richárd kerekesszékes vívó, paralimpiai ezüstérmes és hitvalló református ember élete a sport és a hit határán bontakozik ki: gyermekkorától kezdve kapcsolatban volt Istennel, mégis térdsérülés kellett ahhoz, hogy végleg visszataláljon hozzá. Vele beszélgettünk Istenről, sikerekről, kudarcokról és az újrakezdés erejéről.
Gyermekként lelkésznek készült. Mit jelentett önnek akkoriban a hit, hogyan volt jelen az életében a református közösség?
Az első képes Bibliámmal kezdődött el valami bennem, az abban látott történetekkel. Szatmárnémetiben nevelkedtem, másodikos koromtól kezdve jártam szombatonként vallásórára a láncos templomba, ott folytatódott az ismerkedés Istennel. A hallottaknak és a közösségnek köszönhetően valóban megfogalmazódott bennem tizenhárom éves koromra, hogy lelkipásztor szeretnék lenni. Már akkor is tetszett, hogy ők tényleg az ember mellett állnak a lelki problémáikban, amit mondanak, azzal valamelyest meg tudják nyugtatni az aggódó szívet vagy gyógyítani tudják a sebeket.
Emlékszik olyasmire a gyülekezetből, ami különösen mély nyomot hagyott önben?
Abban az időben minden környékbeli gyerek vallásórára ment szombatonként, megismertük egymást, hamar remek közösség alakult ki, sok barátra tettem szert. A konfirmációi felkészülés is ebben a közegben zajlott.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!