Énekesnőként, zeneszerzőként, zenepedagógusként dolgozik, a férje zenész és hangszerkészítő. A családjuk életét otthon is körbefonják a dallamok?

Alapvetően igen, bár a kislányom érkezése után egy ideig azt éreztem, nem tudok énekelni. A szülés nehéz élményként maradt meg, és hiába gondolnánk, hogy egy énekes a bánatát is kidalolja magából, nekem mégsem adta ez magát. Izgultam is, milyen lesz hat héttel Luca születése után színpadra lépni a Zeneakadémián, ahol lemezbemutató karácsonyi koncertet adtunk. Nem szerettem volna elhalasztani ezt a kiemelt alkalmat, ezért úgy döntöttem, nekifutok. Abban a másfél órában teljesen kikapcsoltam a színpadon, jelen tudtam lenni. Ez az élmény annyit adott, hogy úgy döntöttem, folytatom a zenekari munkáimat Luca érkezése után is. Eleinte nem akartam megtörni azt a szent csöndet, amikor ez az icike-picike, törékeny élet a testem közelségében aludt, de idővel jött a dúdolás az altatáshoz, pár hét elteltével pedig megszólaltak belőlem a dalok is. A kezdeti nehézségeken túljutva örömmel töltött el a tudat, hogy a kisbabámat – a szakmánkból kifolyólag – már a várandósságom hónapjaiban is dallamok vették körül, a népzene szeretetét a köldökzsinóron keresztül adtuk át neki. Most három és fél éves, máris elhívása van a néptánc iránt, folyamatosan dől belőle az ének, még improvizál is. Nem ültetjük le iskolásan, hogy megtanítsuk neki ezeket, egyszerűen ráragad, amikor magammal viszem a próbákra és a Dalfonókra.

Mit kell tudni az utóbbiról?

A Dalfonó a saját kezdeményezésem, kortól és képzettségtől függetlenül gyűjtöm egybe Szentendrén a dalolni vágyókat. A sorozatot az a cél keltette életre, hogy az éneklés által kapcsolódni tudjunk egymáshoz, valamint gyarapítsuk a népzenei tudásunkat. Hiszek abban, hogy nem csak a gyerekek, a felnőttek is szeretnek énekelni, csak lehet, hogy nincs alkalmuk vagy bátorságuk rá. A Dalfonó egy-egy órát nyújt arra, hogy együtt lehessünk a magyar népdalok ölelésében, Szabó Dániel cimbalomkíséretével.