Tízen ülünk körbe a Sárospataki Református Egyházközség Lorántffy-termében, az egybegyűltek metszetet adnak az 1538-ban alapított, azaz közel négyszáz éves gyülekezet összetételéről. Akad köztük nyugdíjas, fiatal családos, egyetemista, aktív korú vagy épp nyugdíj előtt álló egyaránt.

BEFOGADÓ PATAKIAK

Mellettem Kaposi Lili ül, aki 2019-ben kezdte meg lelkészi tanulmányait Sárospatakon, a tavaly egyetemmé vált lelkészképző intézményben, ugyanabban az évben csatlakozott a gyülekezethez is. Már az első perctől azt érezte, otthonra talált itt, nem volt kérdés számára a maradás. – Odaadó és befogadó gyülekezet a pataki, már akkor is így éreztem, amikor tavaly júliusban segédlelkészként elkezdhettem itt a szolgálatot. Nem számított a korom, a nemem, helyette azt láttam, felnéznek rám, a segédlelkészre, ugyanúgy várják és fogadják tőlem az Igét, mint bármelyik másik szolgálattevőtől. Ezt igazán biztató megélni – emlékszik vissza a gyülekezet szolgálatában álló teológushallgató, aki egyúttal hittanoktatást is végez és ifjúsági órákat tart.

Szintén a gyülekezet befogadó voltát emeli ki a feleségével két kisgyermeket nevelő Sándor Zsolt is, aki szintén 2019 óta tagja a közösségnek. A sátoraljaújhelyi református családból származó férfi a tavalyi tisztújítás óta presbiter az egyházközségben, s bár a civil életben erdőmérnökként dolgozik, a gyülekezetben a pénzügyekért felel – vagy épp kirándulni viszi az erdőbe a gyerekeket.

Takács Gyuláné Gyöngyvér a másik véglet: viccesen őstagnak nevezi magát, mert a saját jogán 1971 óta része a pataki református közösségnek. – Ezt onnan tudom, hogy a nagymamám megőrizte a cédulát, amelyet az első egyházfenntartói járulék befizetése után kaptam – árulja el. A főiskolás éveit leszámítva mindig Sárospatakon élt, ráadásul abban a házban, amelyben korábban a családja több nemzedéke is. A ma már nyugdíjas, aktív korában tanárként dolgozó asszony második presbiteri ciklusát tölti, leginkább a szeretetvendégségekre készülésből veszi ki a részét, és nem szívesen hagyja ki a vasárnapi istentiszteleteket, ahogyan a szerdai bibliaórákat sem. – Alig vártam, hogy nyugdíjba menjek, hogy szabadok legyenek a szerda délutánjaim...