Mózes ötödik könyvét, az abban foglalt isteni törvényeket, parancsokat olvasva rácsodálkozhatunk arra, milyen mértékben haladják meg a saját korukat, de sokszor még a mi „modern” korunk vívmányaiként felfogott alapjogokat, szociális garanciákat is az ószövetségi rendelkezések, amelyek Isten népének a mindennapjait, együttélését szabályozzák. A tudományos kutatás hangsúlyozza, mennyire előremutató az úgynevezett „szociális érzékenység”, a kiszolgáltatott egyének és csoportok bibliai védelme, sőt bizonyos szempontból még a mi jogrendünket is meghaladja. Ugyanígy rácsodálkozunk a törvények és parancsolatok olvasása során a Szentíráson belüli összefüggések gazdagságára, az újszövetségi történetek ószövetségi vonatkozásaira is. „Ha valaki új házas, ne vonuljon hadba, és ne vessenek rá semmiféle terhet. Maradjon otthon kötelezettség nélkül egy évig, és legyen boldog a feleségével, akit elvett.” (5Móz 24,5)

Az együttélés, a házasság törvényei, a válásra, a sógorházasságra (5Móz 22–25) vonatkozó parancsolatok között leszünk figyelmesek a jól érthető rendelkezésre: a frissen házasodott dolga a házasság, az együttélés kialakítása, megszilárdítása, hogy az áldás, az utód megszülethessen, és se válásra, se haláleset utáni sógorházasságra ne kelljen gondolni.

Az új házas minden életkezdési családi támogatást kapjon meg: (anyagi) terheket ne hordjon, ne vonuljon háborúba egy évig. A nagy vacsora példázatában a harmadik, aki nem akar a vacsorameghívásnak eleget tenni, arra hivatkozik, hogy „most nősültem, azért nem mehetek” (Lk 14,20). Emberi kifogás a nagy vacsorára, az Isten országába való meghívás kikerülése céljából, amelyre nem vonatkozik a mózesi törvény.

A közelgő házasság hete rendezvénysorozata kapcsán is gondoljunk az új házasok törvényére!