FEJESUGRÁS AZ ISMERETLENBE

Végzős ballagásokon gyakran elhangzik az a megszokott panel, miszerint a fiatalok érettségi után kilépnek a „nagybetűs Életbe”. Akármilyen elcsépeltnek hangzik is ez a valójában keveset mondó kifejezés, a felsőoktatásban továbbtanulók addigi életéhez képest valóban hatalmas a váltás. Szinte teljesen egyedül kell kiismerniük egy rendkívül összetett oktatási rendszert, ahol a megszerzett tudás mennyisége és minősége jórészt rajtuk áll. Az egyetemen töltött években kinyílik a világ a szemük előtt. Az ember ebben az időszakban számtalan új eszmével, gondolattal, élethelyzettel találkozik, a közös élmények, az eszmecserék meghatározzák a személyiség kiforrását. Miközben a fiatalok megbirkóznak a digitális tanulási felületekkel, átvágják magukat az egyetemi ügyintézés sűrű rengetegén, kiismerik az oktatói szeszélyeket és új szavakat tanulnak, mint a „kollokvium” és a „plágium”, sokuk életében egy új városba költözéssel is együtt jár az első félév. Számos tényező miatt dönthet valaki a kollégiumi elhelyezés mellett. Az egekbe szökő albérletárak mellett viszonylag olcsó alternatívát jelent, pár tízezer forintért kaphatnak lakhatást, igaz, meglehetősen különböző minőségű, kényelmi szintű és felszereltségű helyeken. Vannak, akiket az otthonról való elszakadás, önállósodás motivál, mások a pezsgő szociális életet és a szaktársak közösségét részesítik előnyben, sok fiatal számára pedig anyagi és infrastrukturális okok miatt ez az egyetlen opció. Az egyetemkezdés és a beköltözés a kollégiumba többismeretlenes egyenlet; további tényező, ha egy fiatal keresztyénként próbál navigálni ebben a radikálisan új élethelyzetben.

„A MEGTARTÓ IRGALOM (…) KÍSÉRT EDDIGI UTAMON”

Mészárosné Retkes Netti 2018-ban kezdte meg tanulmányait a Semmelweis Egyetem védőnő szakirányán. A tatai származású lány izgatottsággal vegyes félelemmel várta az egyetemkezdést. Mindeddig református közegben nevelkedett, amely biztonságos burokként vette őt körül, a többi között ezért sem mert állami kollégiumba költözni. Egy családtag javaslatára jelentkezett a Ráday Diákotthonba, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának nagy múltú kollégiumába. Ekkoriban nemcsak a főépületben szállásolták el a hallgatókat, hanem a Kálvin téri templom mellett álló társasház egykori szolgálati lakásában is ki voltak alakítva szobák tíz-tizenkét lány számára – Netti is itt kapott helyet. Kezdeti félelme, hogy nem fog szót érteni a különböző hátterű és különböző tanulmányokat folytató lakótársaival, már az első napokban elpárolgott. Ez a sokszínűség lett az, amely újra és újra rányitotta a szemét a körülötte lévő világ változatosságára. A közös főzések, az éjszakába nyúló beszélgetések életre szóló barátságokat kovácsoltak, a hasonló értékrend pedig lehetővé tette, hogy ugyanúgy megosszák egymással a mindennapokban megélt áldásokat, mint a hitbeli kérdéseiket, dilemmáikat.

A 2019 januárjában bekövetkezett tűzeset tragédiája mélyen megrázta a Kálvin téri lakókat is. Miközben Netti számára egyre világosabbá vált, hogy a védőnői hivatás helyett a tanítás az ő útja, a kollégiumi védőháló elvesztése is rányomta a bélyegét a félévére. Idővel döntésre jutott, és átjelentkezett a Károli tanítóképző főiskolájára, Nagykőrösön folytatta tanulmányait. Netti egy kis létszámú kar családias közegébe csöppent: nemcsak a társaival és oktatóival voltak mindennapos, közvetlen kapcsolatban, hanem még a portásokkal és takarítókkal is. A fiatal tanítónő szerint ebben nagy szerepet játszott a közös értékrend és a református szemlélet: – Rengeteget adott az emberi kapcsolatainkhoz, hogy a mindennapjaink hitbeli, keresztyén környezetben zajlottak – idézi fel emlékeit. Az elsőre talán szigorúnak látszó szabályokról, mint az alkoholfogyasztási tilalom és az este tíz óra utáni kijárás korlátozása, így fogalmaz az egykori kollégista: – Akkor persze kissé nehezményeztük ezeket a szabályokat, de utólag teljesen érthetőnek tartom őket. Kifejezetten fejlesztette a személyiségemet, mivel segített meglátni, hogy az életben mindig lesznek szabályok, amelyeket akkor is be kell tartani, ha nem értünk velük teljesen egyet. A református értékrend egyfajta tartást is adott nekünk: felelősségünknek éreztük, hogy méltó módon képviseljük az egyetemünket és a kollégiumot a külvilágban.