Néhány éve volt egy érdekes kép a házasság hete kampányában. A fotón a kicsit túlsminkelt kampányarc házaspárt láttuk, kínosan kényszeredett pózban egy díványon ülve, s miközben az asszony áhítattal nézett férjére, lábát amúgy cipőstül a kárpitozott bútoron nyugtatta. A kép állítólag „otthon” készült, de ennek minden pixele ellene mondott. Számomra azóta ebben a képben ölt testet – no nem a házasság, de – a házasságról való beszéd problémája.

Ma már rengeteg mindennek van éve, hónapja, hete vagy napja. Ezek az alkalmak nyilvánvaló módon arra valók, hogy a társadalmak figyelmét minél szélesebb körben felhívjuk valamilyen problémára, s ez – vagyis a „problematikusság” – akkor is jellemző az ilyen alkalmakra, amikor nem valamilyen feszültség vagy trauma emlékezete áll mögöttük (lásd a közelmúltban a holokauszt nemzetközi emléknapját), hanem olyan pozitívnak tekintett érték vagy intézmény, mint a házasság.