Te szoktad-e számolni a napokat? Mondjuk ünnep előtt vagy a tanév végén... Mikor lesz már karácsony? Mikor lesz már vakáció? Hét közben is számontarthatod a napokat, és várhatod, mikor lesz szombat, vasárnap. Ám addig sokat kell tenni: az oviban játszani, a suliban tanulni mindennap. Anyának és apának pedig dolgoznia otthon és a munkahelyen. Hogy aztán hétvégén együtt lehessen a család. A Biblia is számontartja a hét napjait. Úgy beszéli el a világ teremtésének történetét, mintha egy munkahét lett volna Isten számára. A történet szerint Isten hat nap alatt teremtette azt a világot, amelyet ismerünk. Bizony lehetett dolga elég! Kezdetben semmi sem volt. Még fény sem. És akkor Isten mennyet és földet teremtett. A föld még kietlen volt, és sötét, de Isten így szólt: – Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta hát a világosságot a sötétségtől. És elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Így telt el az első nap. A második napon Isten elválasztotta az égi és földi vizeket, és megalkotta az égboltozatot, ezt nevezzük röviden csak égnek. Így telt a második nap.

Nem állt meg itt, másnap Isten elválasztotta egymástól a szárazföldet és a tengereket is. Látta, milyen jó, hogy van szárazföld, rajta dombok és hegyek, és milyen jó, hogy van tenger meg óceán, és vannak tavak meg folyók. Igen ám, de még semmi sem élt a szárazföldön és a vizekben. Úgyhogy Isten növényeket is teremtett még aznap. Fákat, virágokat, füveket. Gondoskodott arról is, hogy legyenek finom gyümölcsök, kalászos füvek, és hogy mind hozzon magot, amellyel szaporodni tud. Látta Isten, hogy milyen jó mindez. Így telt el munkálkodva a harmadik nap. A negyedik napon még nagyobb munkába fogott Isten: megteremtette a bolygókat és a csillagokat, és két nagy világító égitestet, a Napot és a Holdat. Most már megvoltak a nappal és az éjszaka lámpásai, a napok, hónapok, esztendők mutatói.

Ez volt ám a nagy munka! Összehangolni az égbolton mindent. De ez is jól sikerült! Nagyon jól! Az ötödik napon teremtette meg Isten a vizek és a levegő állatait. Az összes halat és a többi vízi állatot, meg az összes madarat is! Megteltek hallal, élőlényekkel a tengerek, folyók, tavak. Madarak röpdöstek mindenütt. Azután megáldotta őket Isten: szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizét! A madarak is sokasodjanak a földön!

A hatodik napon lehetett Istennek a legtöbb dolga, mert ekkor teremtette meg a szárazföldi állatokat. Mindet, ami a földön vagy a föld alatt él és mozog. Csak úgy hemzsegtek az állatok az erdőkben, a réteken, a mezőkön, a hegyekben és a völgyekben! Micsoda öröm volt ez! Őket is megáldotta Isten: szaporodjatok, sokasodjatok, legyenek kicsinyeitek! Ugráljanak kisgidák a réteken, mókuskák a fákon, ordítsanak a kisoroszlánok élelemért! Minden állat legyen áldott!

A legnagyobb öröm ezután következett, mert Isten megteremtette az embert. És nem is akármilyennek, hanem hasonlónak önmagához. Ezt mondta: – Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, minden állaton, még a csúszómászókon is. Megteremtette ekkor Isten az embert a maga képmására, férfivá és nővé teremtette őket.

Azután megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: – Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! Isten körülnézett, és gyönyörködött a munkájában. Milyen szép lett, milyen jól sikerült minden! De azért elfáradt, mert nagyon dolgos volt ez a hat nap. Úgyhogy Isten a hetedik napon megpihent, megnyugodott munkájától (az 1Móz 1,1–31; 2,1–2 alapján).