Fiatalon – a családja elvárásának megfelelve – a megélhetést biztosabbnak mutató műszaki vonalon indult el, noha a budapesti gyülekezetekből sok barátja lépett lelkészi pályára, és benne is munkálkodott a vágy, a hívás. – Ma is vallom, hogy a hit, a megtérés, az elköteleződés nem egyenlő a lelkészséggel. A Szabadság téren, illetve a Gyulai Pál utcában alapvetésként kezelték és számomra is modellé vált, hogy sok a tennivaló, és a sok szolgáló közül egy a lelkipásztor, de mindenki mozog, tevékenykedik, kap feladatot. Belenevelődtünk abba, hogy a gyülekezet ilyen közösség. Ezért úgy gondoltam, mérnökként is lehet az Urat szolgálni, és úgy is fogtam fel minden munkahelyemet, hogy engem oda is az Úr küldött – vallja. Bevonták a gyermek-istentiszteleti szolgálatba, amelyre ifi előtt készültek fel. Százhúsz gyereknek tartottak alkalmat.

Olyan körbe került be, amelyben Czanik Péter, Victor István, Karsay Dezső voltak a meghatározók. – Az Isten megadta, hogy nagy dolgok részesei lehettünk, olyanokkal találkozhattunk, akikre felnéz az utókor. Balla Tibor jóvoltából tanulmányai után a posta vezérigazgatósági központjába került, ahonnan 1976-ban költözött Győrbe informatikai tárgyakat tanítani. Az elsők között javasolta az egyetemnek Széchenyi István nevének fölvételét, azóta is ezt viseli az intézmény. Volt szenátusi tag, új tantárgyak lelkes elindítója. A nemzetközi kapcsolatokat is nagyrészt ő kezdeményezte, mielőtt ezzel az egyetem foglalkozni kezdett volna. Ugyanakkor tanszékvezetőségig sosem vitte – nem volt ugyanis párttag.