Hogyan csöppent bele az egységnap szervezésébe?

Fekete Károly püspök kért fel a feladatra, hiszen korábban már több városi és egyházi rendezvényen dolgoztunk és szolgáltunk együtt Debrecenben. Az első egységnap szervezésében is részt vettem tizenhat évvel ezelőtt, bár akkor még kisebb szerepet kaptam. Idén viszont az egész esemény programjának kialakítása lett a feladatom, ami óriási felelősség és egyben megtiszteltetés. Korábban kiállításokat, közösségi és gyerekprogramokat hoztam az egységnapra, most pedig átfogó, összművészeti produkció létrehozása a cél. Ez rengeteg alkotóval való együttműködést kíván, de hiszem, hogy a közös gondolkodás meghozza a gyümölcsét. Néhány napja a berekfürdői egyeztető fórumon a Kárpát-medence különböző tájairól érkező egyházmegyei küldöttekkel közösen gondolkodtunk a rendezvény részleteiről. Fantasztikus volt látni, ahogy az öt országból érkező reformátusok ötleteikkel és felajánlásaikkal, igazi testvéri szívvel járultak hozzá az eseményhez. Ők nem csupán vendégek – hanem házigazdák, igazi egységnapszervezők.

Tavaly elmaradt ez az ünnep, így az idei még különlegesebb lesz. Milyen örömökkel és félelmekkel vágott bele a szervezésbe?

Ugyanazzal a hittel és elköteleződéssel. Aki rendezvényt szervez, az tudja: az ember eltervezi, de Isten végzi el a munkát – bár sokszor nem úgy, ahogy mi elképzeltük. Hiszek benne, hogy az idei egységnap még erősebb és még egységesebb lehet, mert most talán minden eddiginél nagyobb szükség van az összetartásra. Tudnunk kell, hogy több mint egy évtizede azért született meg a közös ünneplés gondolata, mert mindenki tudta, fontosak vagyunk egymásnak. Ki akartuk mutatni az összefogást, és szerettük volna, ha azok is kíváncsiakká válnak ránk, akik korábban nem ismerték a reformátusságot. Mindeközben mindig nyitott kaput és tágra nyílt szívet hagytunk azoknak, akik talán először találkoznak velünk. Az egységnapra nemcsak a reformátusok jönnek el – bárki érkezhet, mi pedig azt szeretnénk, hogy vonzó, befogadó közösséget lásson. Május 24-e a találkozás lehetősége lesz egymással.

Felkérték a közreműködőket, már csak néhány művész válaszára várnak. Mit lehet most elárulni a programról?

Az egész műsort Sárosi Dániel orgonaművésszel, a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatójával közösen szerkesztjük, és a munkába Katona Gábor, a Csokonai-színház rendező-koreográfusa is bekapcsolódik. A közös tervezés során arra törekedtünk, hogy minden művészeti ág megjelenjen a rendezvényen, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, más és más az, amit szeretünk, és ezt mindenképpen szerettük volna figyelembe venni. Eredetileg visszanyúltunk volna a gyökerekhez, és az első egységnap helyszínén rendeztük volna meg a gálát, de végül úgy döntöttünk, hogy ehhez a jelentőségteljes eseményhez a Kölcsey Központ a megfelelő helyszín.

A program tehát itt indul május 23-án, este hat órakor az ezerkétszáz fős színházteremben. Másnap, május 24-én, délelőtt kilenctől délután ötig tart a rendezvény, több helyszínen, párhuzamosan zajló eseményekkel. Haladjunk a kisebb helyszínektől a nagyobbak felé: az árnyas Emlékkertben, amely a Debreceni Református Kollégium és a Nagytemplom között található, egész nap gyermekprogramok várják a látogatókat, kézműves foglalkozásokkal és a Vojtina Bábszínház előadásával. A Déri Múzeum előtti téren állítjuk fel az ifjúsági színpadot, valamint sátrakat, ahol különböző intézmények, iskolák és egyetemek mutatkoznak be. A piknikezős hangulathoz finom debreceni ételek járulnak hozzá – ehhez persze jó idő is kell, de reméljük, hogy az is megadatik. Egyébként mindkét helyszínről néhány perces sétával elérhető a Nagytemplom. Természetesen figyelünk arra, hogy a legfontosabb események alatt ne legyenek párhuzamos programok.

A hivatalos megnyitó május 24-én, szombaton 11 órakor lesz a Kossuth téren, míg a 14 órakor kezdődő úrvacsorás istentisztelet idején is minden más esemény szünetel. Természetesen a Nagytemplom az események kulcspontja mint különleges jelentőségű helyszín. Mindig egy Szabó Magda-idézet jut eszembe, ha a templomra nézek: „Valahányszor hazaérkeztem, apám-anyám kinn vártak az állomáson. Mióta nincsenek, a Nagytemplom két tornya fogad, lehúzom az ablakot, kidőlök, hogy hamarabb észrevegyem, mikor rajzolódik a horizontra szülővárosom annyiszor fényképezett szimbóluma, az ámpír parasztkatedrális. A bal torony Anyám. A jobb az Édesapám.” Nos, itt, a „parasztkatedrális” előtti téren már reggel 10 órától elindul a programok sora – igazi kavalkád várható táncházzal és kirakodóvásárral. Gondoltunk az idősebbekre és a kisgyermekes családokra is: több pihenőhelyet alakítunk ki a számukra, hogy mindenki kényelmesen élvezhesse az eseményt. A nagytemplomi zenekar koncertjébe Pintér Béla dicsőítő énekes is bekapcsolódik, akinek közérthető gondolatai és dallamos zenéje sokak szívéhez elér. Ez a muzsika valahogy fölszántja a lelkeket.

A nagyszínpadon tizenegytől százötven fős vegyes kórus énekel a megnyitón, de előtte népzenei előadás mutatja be a különböző vidékekről érkező református testvérek kultúráját és szokásait. Számomra a népzene, a néptánc és az ének a lélekkel való kommunikációt jelenti – ilyenkor az ember szinte repülni tudna. Remélem, ezt mindannyian átéljük majd. A fellépők között lesz Szabó Balázs és bandája, valamint kórustalálkozóra is sor kerül, amelynek kiemelt szereplője a Debreceni Református Kollégium Kántusa és a Központi Református Kórus. Ehhez csatlakozik Tímár Sára, a Junior Prima díjas énekesnő. Velünk lesz a Maróti zenekar, valamint Csikós Sándor, a nemzet színésze, aki Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész. Különleges élményt ígér a 42. zsoltár feldolgozása, amely nagyszabású zenekari előadásként csendül fel, kórusok, szólóénekesek, kamarakórusok és egy közel százfős ifjúsági kórus tolmácsolásában. A produkciót Vad Péter orgonaművész vezényli majd.

Az „összetartozás” és az „egység” fogalma sokszor elhangzik, de vajon mitől válik ez igazán valóságossá? Valójában mit jelent az ön számára az egység?

A reformátusság, annak megélése a családban és a tanult hagyományok továbbvitele gyermekkoromtól kezdve fontos volt számomra. Ökumenikus szemléletű családban nőttem fel: anyai ágon római katolikus, apai ágon református vagyok. Édesapám a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség presbitereként szolgált, édesanyám pedig minden szeretetvendégségről gondoskodott. Egész életemben azt láttam, hogy a családunkban mindig zajlik valamilyen segítő munka, cselekvés a közösségért. Most ezt „nagyban” tesszük – nemcsak egy gyülekezeten belül, hanem egy egész városban, és nemcsak az országhatárokon belül, hanem azokon átívelve. Úgy érzem, ennek célja van, pótolhatatlan pillanatokat teremthetünk. Külön megtiszteltetés számomra, hogy a szakmámat, a rendezvényszervezést, ebben a szolgálatban is kamatoztathatom. Hálás vagyok a bizalomért és a lehetőségért, hogy segíthetek.

Az egységnapra nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is készülünk – ahogyan a lelkészek és az egyházi közösségek is segítenek az embereknek ráhangolódni a találkozásra. Ha a résztvevők az itt töltött idejük alatt kapnak egy-két meghatározó pillanatot – egy találkozásban, egy kézszorításban, a közös úrvacsorában –, amely megerősíti őket abban, hogy valóban összetartozunk, akkor minden fáradozás megérte. Az „együtt” élményét hazaviszik magukkal. Gyerekkorunkban a karácsony megélése is egy ilyen meghatározó pillanat volt – valami, amit a szüleinktől kaptunk. Nem is tudatosan alakították ki, mégis olyan emlékké vált, amely az egész életünket elkíséri. Ezt szeretnénk továbbadni a gyermekeinknek is. És ezen a néhány napon ugyanígy szeretnénk olyan pillanatokat teremteni, amelyek megerősítik az embereket abban, hogy magyarok, reformátusok és a Kárpát-medencében egyek vagyunk. A pogácsasütő, a gyerekjáték-készítő, a hangosító, a lelkészek, a fiatalok, a rengeteg önkéntes mind hozzájárulnak ehhez az eseményhez. Hiszem, hogy ezekre a napokra nagy boldogság tölti majd el az embereket. Azért imádkozom, hogy az Úr őrizzen meg minket, a nemzetünket, ebben az egységben.