Jézust egyszer ebédre hívták, ott kezdett tanítani arról, milyen a neki kedves vendéglátás: „Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, vakokat, sántákat hívjál meg, és boldog leszel a halottak feltámadásakor.” (Lk 14,12–14) Mindez ellentmondott az akkori szokásoknak, de a maiaknak is, főleg ha nem csak az étkezésre értjük. Hiszen ismerősek az ilyen mondások: valamit valamiért, semmi sincs ingyen, jótett helyébe jót várj. Meg is találjuk a módját, hogy ha mi adunk valakinek valamit, kamatostól visszakapjuk.

Böjt idején hasznos végiggondolni, mire adatott ez az idő. Jézus szenvedésére emlékezünk, ezért építő, ha néhány dolgot elhagyunk azért, hogy egyetlen fontos dologgal tudjunk foglalkozni. Ézsaiás próféta írta le, milyen böjt tetszik Istennek: „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul felrakott bilincseket […]. Oszd meg a kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!” (Ézs 58,6–7)

Később, az első pünkösd után a jeruzsálemi gyülekezet azért növekedett, mert ezt komolyan vették, a közös étkezésekre a szegényeket is meghívták, ezért az Úr megáldotta őket. „…mindenük közös volt. […] és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2,44–47) Ha a böjti időben lemondunk valamiről, használjuk ezt úgy, hogy az mindenképpen Istennek tetsző legyen!