Az arc, a tekintet csukott szájjal is üzen, beszél, sőt néha kiált is akár. Meglátsz egy ismerőst, akire úgy emlékszel az elmúlt évekből, mint aki mindig nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnt. Erős alkatnak.

Aki kapott erőt, áldást, és hálásan fogadta mindezt. Az új napot, a munkát és annak eredményeit. Példakép volt. Elöl haladó. Akit megkérdeztek, számontartottak.

Ott ült ő is vasárnaponként, egészen közel hozzád. Majd a helye megürült, és úgy is maradt. Valami megváltozott. Ott bent, a lélekben, nagy baleset történhetett.

A döbbenet mindig annak szól, amikor látod, mekkora a kontraszt a jelen és a közelmúlt között. Vajon mi történhetett itt? Hová tűnt a korábbi egyensúly? Ő nem mond ugyan semmit, az arca mégis beszél. Elmondja, szavak nélkül is, egy eltévelyedés, tragédia, bánat szomorú történetét.