Amikor tavasszal elkezdett erőteljesebben fújni a szél, hangosan kimondtam a gondolatot: „Megérkeztek a böjti szelek." Egy gyermek meghallotta, és azt kérdezte: „Ha a böjtben másként eszünk, akkor jönnek a böjti szelek?” Amikor megértettem, hogy az emésztéshez kapcsolódó szelekre gondolt, hangosan felkacagtam...

Kicsit nehéz volt megmagyarázni komolytalanság nélkül, hogy ezek a szelek nem az emberből erednek. Rögtön jött is a következő kérdés: „Honnan jön a szél?” Hűha! Az egykori telekszomszédunk jutott eszembe, aki édesapámtól kérdezte ugyanezt: „Mérnök úr, maga okos ember. Mondja, honnan jön a szél?”

Persze mi már tudunk tudományos, meteorológiai válaszokat, de még népi megfigyeléseket is, ahogyan azt a János vitézben is olvashatjuk: „Piros az ég alja, aligha szél nem lesz.” Rendben van, hogy fő oka a nyomáskülönbség, de honnan indult? És hová tart? Már a Bibliánk első lapján azt olvassuk, hogy „Isten Lelke lebegett a vizek felett” (1Móz 1,2). Egyes magyarázatok szerint ez vibráló, pulzáló mozgást jelent. Természetesen nem kérdés, hogy a szelet ugyanúgy Isten alkotta.