Farizeusok, szadduceusok, főpapok: Jézus jól ismert ellenfelei ezek a csoportok. Vallási specialisták és a közélet reprezentánsai ők az első századi Palesztinában, akiknek viselkedésében és tanításában, legfőképp pedig a kettő összhangjában Jézus kivetnivalót talált.

Az írástudók némiképp kilógnak ebből a sorból. Írnokokra, írástudó emberekre az ókori világban is nagy szükség volt. Diplomáciai és magántermészetű leveleket, szerződéseket, gazdasági dokumentumokat fogalmaztak; őrizték a levéltárakat, rendszerezték és szükség esetén előkeresték az iratokat. Olyan hivatás képviselői, amelynek tudását a digitális korban leginkább csak csodáljuk. Néhányan titkárnak álltak, nélkülük a kormányzás, csakúgy, mint a kereskedelem, lehetetlenné vált volna. Munkájukat az Ószövetségből is ismerjük, Bárúk Jeremiás próféta titkára, igehirdetésének írásba foglalója és rendszerezője volt (Jer 36,4).

Röviden: az írnokok adták a kor értelmiségi, bár sokszor láthatatlan rétegét. Azonban Jézus korának zsidó világában már nem egyszerűen az államigazgatás és a gazdaság megkerülhetetlen szereplői, hanem a Tóra elmélyült tanulmányozói, értelmezői és tanítói ők, idővel döntővé vált véleményük a vallás dolgaiban. Nem meglepő módon ők is felfigyeltek Jézusnak a törvény megéléséről szóló szavaira és tetteire, néhányuknak a Mester egyik-másik kijelentése szimpatikus volt (Mt 8,19; Mk 12,28–34).

Az evangéliumokban azonban ez a csoport összességében mégis inkább negatív színben tűnik fel. Jézus beteges, képmutató és a hatalommal összefonódó, embertelen viselkedést leplezett le. Az írástudók tiszteletet érdemlő módon elmélyedtek a szent iratokban, ugyanakkor figyelmük nem mutatott túl a betűn, szem elől tévesztették a lényeget: a népét a törvénnyel megajándékozó Istent. Bibliai mérlegen ez az írástudók árulása.