Ha az ember érzékeny a világ dolgaira, könnyen kilátástalannak tűnhet a helyzete. Egyre több a baj és egyik sem elhanyagolható: egyik hónapban sosem tapasztalt kánikulával, a következőben évtizedes áradással küzdenek milliók. Nincs miért áltatni magunkat, akár közvetlenül érintettek vagyunk, akár távolról figyeljük az eseményeket, biztosak lehetünk abban, hogy emberek vesznek oda a globális csapások következtében. És akkor még nem beszéltünk a jövőről, a pesszimista jóslatokról, amelyekbe időről időre, ha akarja, ha nem, belefut az ember. Az igazán nagy bajok megoldása pedig nem egy-egy személyen múlik.

Ha a globális szinttől elvonatkoztatunk is, marad probléma éppen elég. Évtizedek óta visszatérő téma a közbeszédben az oktatás és egészségügy, vagy hogy más példával éljünk: naponta tapasztaljuk, mennyire nehézkes eljutni egyik pontból a másikba – legyen az két világváros vagy a munkahelyünk és az otthonunk közötti, pár kilométeres távolság –, mert az ismert utazási formák szinte mindegyike akadozott az elmúlt egy évben. Akár repülni, akár vonatozni, buszozni, autózni szeretnénk, gondunk adódhat, az pedig már (még?) nem realitás, hogy gyalog- vagy biciklitávolságban elérhető legyen hétköznapi életünk összes helyszíne.