... búcsúztatója arra késztetett, hogy emlékezzünk, nem is csupán az elmúlt évre, hanem általában életünk elmúló időszakára, mindenre, ami már mögöttünk van. Jó visszaidézni a fényes alkalmakat, az örömöket, emlékezni Isten nagy tetteire, amiért hálásak lehetünk. Emlékezünk arra, hogyan szabadított meg nehéz események között, félelmetes helyzetekben. Őrizzük-e, megmaradtak-e a lelkünkben azok a hatalmas Igék, kijelentések, amelyek Isten gyógyító erőit árasztották a lelkünkbe, amitől új életre támadtunk? Jó emlékezni Isten ígéreteire, amelyek már beteljesedtek, vagy bízunk abban, hogy folyamatosan érkeznek felülről, mint áldás és reménység ma és holnap. Ez a bizalom és ezek az ígéretek és reménységek vezetnek át minket az új évbe. Van Pál apostolnak egy radikális döntésre és sorsfordulókra is alkalmas nagy vallomása: „…én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,13–14).

Igaza van, hogy a háta mögött lévőket el akarja felejteni? Biztosan volt azok között olyan, ami fontos. Miért kellene mindent elfelejteni, ami múlttá vált? Mert lehet, hogy visszahúz a jövő feladataitól. Ha a múltat dédelgetjük, abban előbb-utóbb minden megszépül. Mert megcsal az emlékezetünk, és el is kedvetlenít a gondolat, hogy olyan szép, mint ami volt, nem lehet többé. Ez lehúz. Egyik nap emlékezzem, a másik nap pedig felejtsek? A kettő nem mond ellent egymásnak. Megvan az ideje mindennek.

A lényeg, hogy ne tartson fogságában a múlt! Amiről Pál ír, az a sportolók, a futók, a célra nézők elszántsága és stratégiája. Ha folyton hátrafelé lesünk, visszanézegetünk a megtett útra, nem tudunk haladni, sőt előfordul, hogy ütközünk is másokkal, ha nem ügyelünk. Lassít az úton és feltart. Dönteni kell, előre- vagy hátrafelé élünk. Mit kellene elfelejtenünk? A szó az eredeti szövegben csupán annyit jelent: elengedni, hátrahagyni dolgokat. Nem végleges megtagadása mindennek, mint amikor a számítógépen kitörlünk egy szöveget, összetépünk egy írást, utána nem lehet visszahozni. Nem megsemmisítésről ír Pál, hanem olyasmiről, ami azt jelenti: nem is veszem észre. Elkerüli a figyelmemet. Elhagyom, hátrahagyom, elengedem. Mert nem az a fontos, mert úton vagyok.

Ha megtaláltam a Krisztust, ha megragadott engem, akkor őhozzá mérek mindent, az a jó cél, amit ő mutat. Ő vezet. A Krisztus teljességével mérjük magunkat! Vele mindig van tovább és előre.