Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Karsay Eszter nyugalmazott református lelkipásztor, lelkigondozó, református egyetemi oktató osztja meg velünk gondolatait.
Magyar, matek, töri... hittan. Utóbbi Fűrész Viktória tatai végzős diák szabadon választott érettségi tantárgya. A leendő budapesti teológa a vizsga anyagáról, a felkészülés menetéről, valamint a felvételi hétvége élményeiről számolt be lapunknak.
Isten az országokat az Ország felé fordítja. Reményünk nem a senkiföldjén, hanem a változókon át vezet az Ország teljessége felé. Egy nemzetet ideig-óráig egybe lehet abroncsozni álsikerekkel vagy sérelmekkel, önhittséggel vagy önáltatással, hogy különb minden más népnél, jobb a mások országánál. Az örök Ország igazságán elporlad az efféle dicsvágy, de annak kegyelméből egy ország nélkül is testvérek lehetnek a nemzettársak.
Számomra a hitvallás mindig krisztusi lelkületet: alázatot és szelídséget jelent. A hit a Szentlélek ajándéka. Az egyházat Isten felhasználja országa építésében, de hitet csak ő adhat – vallja Steinbach József püspök. A Zsinat lelkészi elnökével arról is beszélgettünk: felismeri-e az egyház, milyen korban él? Képes megszólalni – hitelesen, hűségesen – az identitásában megingatott világban?
Hatezernél is többen vettek részt a református egység napján Debrecenben, együtt ünnepelve az eggyé tartozást. Nyitóáhítatában Steinbach József, a Zsinat lelkészi elnöke hangsúlyozta: az emberi erő kevés, a Teremtő munkája tart meg, vezet hitre és indít szolgálatra. A lelki élményeket kulturális programok, találkozások gazdagították, közös úrvacsora koronázta meg.
... apostol egész földi pályafutását összefoglalta ebben a mondatban: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Rajongó farizeusként nevelkedett, gondolkozott, és a találkozás Jézus Krisztussal valami vadonatújat adott.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, melyek közös gondolkodásra ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Hodossy-Takács Előd írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
Megtöltötték a Szent István teret Miskolcon a tiszáninneni egyházkerület utcai evangelizációs rendezvényére látogatók. A H2Ő – Az élet vize nevű rendezvény célja lámpásként világítani a városban, megmutatni a református közösségek jelenlétét és szeretetszolgálatát, megszólítani a lelki szomjúságukra választ keresőket. Valódi közösséggel várták a járókelőket egy korty élő vízre – lelki és fizikai értelemben is.
Nem a Zene a hibás, hogy a kapcsolatunk nem hozott gyümölcsöt. Így aztán megmaradt nekem a zenehallgatás és a művészek csodálata. Jobban mondva: az Istené. A zenét nekünk ajándékozó, a tehetséget osztogató, a dicséretre mindörökké méltó Úré, akinek a templomban vagy akár a konyhában tele torokból zengem az énekeket. Ahogy sikerül. Szívből.
Európában a felére esett vissza tíz év alatt az eladott szépirodalmi művek száma, a rendszerváltozás utáni időszakban harmadára a rendszeres olvasóké nálunk. Emögött nemcsak az időhiány és a változó olvasási szokások állnak, „képességünk is hiányzik a komplexebb szövegek befogadásához”. S vele az empátia fejlesztéséhez, hiszen az olvasás azt a képességet is kialakítja, mellyel mások érzelmi állapotait értelmezzük.
– A hallgatói igényekhez kell igazítanunk a képzéseinket – érvel Trócsányi László, a Károli-egyetem rektora bizonyos szakok majdani kivezetése kapcsán. Hangsúlyozza, a feszültség hamar elült, miután az érintett hallgatók a párbeszéd során megértették, tanulmányaikat itt fejezhetik be, eddigi tanáraikkal, akik továbbra is alkalmazásban maradnak.
A XVIII. századi tudós, költő Kalmár György szép kifejezésével „drágakőnél gyönyörűbb” édes anyanyelvünket gyakran keseríti pontatlan, félreérthető fogalmazás, idegenszerűség, stílustalanság. A beszéd, az írás szürkül, gondot okoz a megfelelő szó meglelése. Anyanyelvi kapuőr rovatunkban Arany Lajos óvja-védi közös kincsünket.
Negyven nappal Jézus feltámadása után felmentek az Olajfák hegyére. Jézus így szólt: – Ne távozzatok el Jeruzsálemből egy darabig! Várjatok ott az Atya ígéretére! Mert erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek a föld végső határáig. Miután ezt mondta, a szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.
– Az együttműködés kiemelkedően fontos mind az anyaországgal, mind a Kárpát-medencei és az egész világon élő magyarsággal. Református hitünk, anyanyelvünk, nemzeti kincseink, kulturális hagyományaink összekötnek, eltéphetetlen szálak. Jó érzés megerősíteni, hogy egyek vagyunk örömben-bánatban!
Mostanában trendi kiemelten figyelni egy ételben is arra, ami egészséges. Ebben a csokis sütiben két ilyen összetevő is van. Egyrészt a málna, amely nemcsak nagyon finom, de kalória- és zsírtartalma is alacsony, sőt gazdag forrása az étrendi rostnak és antioxidánsoknak.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.