Azt az állítást, hogy olvasmányaink – különösen a gyermekkoriak – befolyásolják nemcsak későbbi viszonyunkat az olvasáshoz, hanem az egész habitusunkat és világképünket is, olvasásszociológiai (és irodalom-lélektani) kutatások bizonyították. A fejlesztőpedagógusok is tisztában vannak vele, hogy azok a gyermekek, akik rendszeresen hallgatnak mesét (s ezen belül is népmesét), sokkal jobban fejlődnek, előnyre tesznek szert a tanulásban, illetve a mesehallgatás hozzájárulhat az olvasóvá neveléshez.

Szinte közhelyesen ismételt tétel az is, hogy mára gyakorlatilag elveszítettük a szövegek elmélyült tanulmányozására való képességünket, a képernyőolvasással a felszínes ismeretszerzés, a leegyszerűsítő értelmezés lesz ránk jellemző. A napokban került a kezembe egy 2022-es cikk erről a kérdésről (Kránicz Orsolya tollából), a digitális generációkat féltve attól, hogy magát az empátia képességét és fejlesztésének lehetőségét veszítjük el, s „ha végleg elfelejtünk olvasni, egymást sem fogjuk már megérteni”.