... nincsenek határai. Végtelen előttünk az út. A testi-fizikai növekedés a belénk írt biológiai törvények szerint valamikor a kamaszkor vége felé megáll, testünk éretté válik. Nem mi akarjuk, nem rajtunk múlik. Olyan pont azonban nincs emberéletünk folyamán, amikorra valaki lelkileg egészen megérik, és annyira jó, szelíd, szeretetteljes, hogy nincs további lehetőség a fejlődésre.

Az érettségi bizonyítvánnyal a művelődés alapfokára eljutunk, de a lelki érlelődés, a jellemfejlődés nem áll meg, és később stabilizálódik. A lelki növekedés egy életen át tart, tudatos, mindennapos munka és döntés. Minden pillanatban ér külső és belső, érzelmi és gondolati kihívás, és a békesség dühbe, indulatba csap át, az önzés vagy hiúság felülkerekedik, egy támadásnak vélt szóra visszavágunk, és elillan a lelki tisztaság tökéletességének illúziója. Más talán észre sem veszi, de ha figyelünk, tetten érhetjük magunkban, mennyire nem tudjuk tartósítani, megőrizni az olykor elnyert krisztusi állapotunkat.

Jó önismereti gyakorlat: figyeljük meg az érzelmeinket, gondolatainkat, amikor vasárnap szépen felöltözve templomba megyünk, ott vagyunk, eljövünk. Mi minden játszódik le bennünk? Kész kalandregény. Érdemes volna néha naplót írni az emelkedettség és áhítat magasságairől, a botránkozás, ítélkezés és türelmetlenség mélységeiről, tudatos és tudattalan szélsőségeinkről.

Meg akarunk újulni, levetjük az ösztönös én uralmát, és magunkra vesszük az új embert, aki Krisztushoz hasonlít. Beleöltözünk a Krisztusba, ahogyan az apostol írja: a... újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett." (Ef 4,23–24) Elhatározzuk és megvalósul? Sajnos nem. Hamar megtorpanunk, az első buktatónál elkeseredünk, mert nem megy. Kell az ember döntése, az a pont, amikor elhatározzuk, hogy krisztusi életet akarunk élni. De kell a Szentlélek segítsége, Isten ereje!

A spirituális növekedés mégis valóságos – ha nem egyenesen szárnyalva is, csak cikcakkban -, ha engedem, hogy Isten Lelke vezessen. Miből látható? Abból, hogy a Lélek gyümölcsei teremnek bennem (Gal 5,22). Szerényebben fogalmazva: egyre többet megértek az emberek viselkedéséből, és egyre kevesebbet ítélkezem.

Egyre többször keresem a békességet, a békéltetést, a mediációt akár idegenek között is, hogy engesztelődjenek. Egyre rövidebb időre sértődöm meg, ha bántanak. Egyre jobban örülök az életnek, mások örömének. Egyre többször gyönyörködöm Isten Fiában, aki éltető Lelkét hagyta ránk.