A Heves megyei Poroszlón átlagon felüli a baj az ingatlanokkal. Az 1790–1793 között épített, a bővítésekkel együtt ezerkétszázötven főre méretezett templomba – amely novembertől májusig a fűthetetlenség miatt eleve üres – az idei főszezonra már nem tudtak visszatérni a hívek. Ugyanis olyan állapotba került a tetőzet, hogy az istentiszteletek egyelőre csak a templom egyik felében oldhatók meg.

FOLT HÁTÁN FOLT – VAGY LYUK

Aki felnéz az udvarról a templomtetőre, nem gyönyörködtetőt lát. Olyan a felülete, mint egy sűrűn foltolt koldusruha, sőt, a foltolások több helyütt már föl is feslettek, kilátszanak a tetőszerkezet fabordái. Huszonöt éve történt, hogy az elaggott cserepek helyére – anyagiak híján méltatlan szükségmegoldásként – bitumenes hullámlemez került, amelynek legfeljebb tíz-egynéhány év az élettartama.

Pál László hozzáfűzi a látványhoz: – Ácsok szakvéleménye szerint további foltolások nem lehetségesek, nincs mihez ezeket a pótlásokat hozzáfogatni, mert a hullámlemez a negyed évszázadnyi csapadék, illetve napsütés hatására nem bír kellő szilárdsággal. A tetőtérben ismét elfacsarodik a szívünk: a terjedelmes fekete fóliát úgy rendezték el (a presbiterek) a födémen futó gerendák fölött, hogy medencék képződjenek, amelyek felfogják az esőzést. Az elmúlt egy évben jól teljesített ez a szükségmegoldás, ám hogy mára mennyire kudarcos, már lent, a templomhajóban szemléljük.

A térképszerű rajzolatokkal ázott mennyezet közepén kiterjedt gombatelep virul, a cementtel simított betonpadlón néhol tócsák, másutt felcsavart szőnyegek, no meg vizesvödrök adják meg a látvány karakterét, az egyébként jó állapotú padozatok ellenére. A beázás nagy felületéből és a beomlásveszély feltételezéséből következtetett arra a lelkész és a presbitérium, hogy a templom felét le kellene zárni, de a legjobb, ha nem is léptetik újra használatba, amíg a helyzet megnyugtató orvoslása vár.