Biztosan van olyan olvasónk, aki még a szocializmus derekán, az indigópapírral, írógéppel sokszorosított, kézről kézre terjesztett szamizdat kiadványok olvasásakor ismerkedett meg Füle Lajos költészetével. Mások a Vetés és Aratás folyóirat vagy épp a Reformátusok Lapja hasábjain találkozhattak először verssoraival, még ha eleinte csupán monogrammal jelentek is meg a költemények. Valószínűleg többen forgatták a rendszerváltozás idején megjelent első verseskötetét, A hamu tanítását, vagy épp gyülekezetükben szavalták el az egyházi ünnepkörökhöz kapcsolódó műveit. Ha versei elkerültek volna is minket, valószínűleg már dicsértük valamikor az Urat az általa írt negyven lelki ének egyikével; a Királyi gyermek vagyok én kezdetű dal hittanórák klasszikusa, a Siessetek, hamar lejár és a Tégy, Uram, engem áldássá című szerzemények pedig az új református énekeskönyvet gazdagítják.

Sokan személyesen is ismerték, szerették Füle Lajost. Az ötvenes években a Bethánia Egylet szolgálójaként, később a Budapest-Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség presbitereként és missziói gondnokaként az ország számos pontján tartott előadásokat, áhítatokat. Vagyon, értékek helyett emberekre terjedt ki „gyűjtőszenvedélye”. Lelki családja nyugdíjas korában is bővült, miután feleségével Vásárosnaményba költöztek. Szívesen, nyitottan és figyelmesen beszélgetett a hozzá fordulókkal, szelíd bölcsessége miatt örömmel keresték a társaságát.

Többen azonban – e sorok írója is – már nem ismertük a ceglédi származású mérnök költőt. Születésének centenáriuma évében megjelent a költő fia, Füle Tamás szerkesztésében Az elég titka – Életversek című, több szempontból is rendhagyó életműkötet, amely a gyermekkortól a szakmai pályafutáson, hitbeli növekedésen és vívódásokon keresztül az időskorig vezeti végig az olvasót Füle Lajos életén. Ha eddig elsősorban keresztyén tartalmú verseiről ismertük is őt, az itt elénk tárt antológia minden eddiginél szélesebb palettát kínál.

Mélymerülés ez a költő érzelmi világában, szinte zavarba ejtő beavatás a mindennapjaiba, amelyek látták a történelem viharos időszakait is. Az intelligens, kontemplatív, csodáló, hálás, olykor humoros, perlekedő hangú vagy épp csontig hatoló fájdalmat megéneklő sorok az első oldaltól kezdve magával ragadják az olvasót. A költemények tömörsége még inkább kikristályosítja a költő mondanivalóját, legyen szó istenhitről, imádságról, bibliai történetről, családtagokról, szerelemről, konfliktusról, veszteségről, csalódásról, kísértésről.

A szocializmus kori egyház problémáiról szóló művek a ma emberét is pirulásra és reflektálásra késztetik. Hiába néznek ránk komoly arcok a régi fényképekről, hiába az elszórt életrajzi töredékek, hiába a kronologikusan haladó fejezetek: ez nem emlékkötet, nem kopjafa, hanem ma is élő üzeneteket hordozó, kimagaslóan igényes verseskötet, amely megszólít, elgondolkodtat, párbeszédre hív, és teljes egészében a menny felé mutat; csakúgy, mint Füle Lajos tette.