Az Ige mellett

VIII. 10. VASÁRNAP

(21) „Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.” (Mk 11,20–26)

Vajon mit vétett az a fügefa? Jézus korábban nem talált rajta gyümölcsöt, és azzal sem kecsegtet, hogy később lenne eredmény. Ezután a Megváltó ítéletet hoz: a fa kiszárad. A fügefa is példázattá válik, része Jézus tanításának, nem dühből vagy elkeseredésből teszi ezt. A fa első üzenete: akinek a gyümölcstermés a küldetése, attól azt számon is kérik. Jézus tette prófécia. Egy gyümölcsfa akkor maradhat meg, ha betölti a küldetését, azaz gyümölcsöt is hoz. Ha nem, azzal magát ítéli el. Izráel vezetőiről, tanítóiról, papjairól prófétál a fügefa, a hamis nyugalomról, hogy velük semmi nem történhet, hisz Isten népéhez tartoznak. Amit az Ószövetségben Izráel népe jelentett a világ számára, azt az Újszövetségben az egy és szent egyház (amelynek része a mi református egyházunk). Jézus tette a fügefával jel nekünk is, hogy számonkérjük magunkon a gyümölcstermést. Mert az egyház nem dísznövény, hanem gyümölcsfa. Nem az a célja, hogy szép nagy és tekintélyes legyen, hanem hogy táplálékot nyújtson azoknak, akik idetalálnak. Ha ez nem történik meg, nincs értelme a létezésének. Álljon itt előttünk a figyelmeztetés: olyan közösség vagyunk, amelyiknek gyümölcsöt kell hoznia, és ehhez mindig mindent megad hit által Isten! Van-e gyümölcsünk? Lesz-e gyümölcsünk?

1Móz 41,37–57

RÉ 30


VIII. 11. HÉTFŐ

(33) „Én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem ezeket.” (Mk 11,27–33)

Ha kérdeznek tőle, Jézus felelni szokott. Lehet, hogy meglepőt mond vagy szokatlant, olyat, ami más irányba vezet, de válaszol. És felelete minden esetben épít, gyógyít, életet ad. Itt azonban visszakérdez. A főpapok és írástudók a hatalmáról tudakozódnak. Olyan, mint egy kihallgatás, kérik a jogosítványt, az engedélyt, hiszen nem ők adták ki azt. Nem értik, hogy Jézusnak nincs szüksége emberi felhatalmazásra, hiszen benne a Mindenható lépett közéjük. Jézus kérdése leleplezi a vezetőket. Itt nincs válasz, csak sustorgás, kockázatelemzés és kombinálás. Nem őszinte érdeklődés, még csak nem is teológiai vita. Emberi gyengeség, a megszerzett hatalom megtartása. Mi van a szívedben, amikor imádságban kérdezed Jézust? Mi az indok, mi a motiváció? És amikor válaszol, vagy az Ige visszakérdez, kész vagy-e a magad feltárására? Jézushoz lehetett, lehet ma is kapcsolódni. De nem úgy, mint itt a vezetők. Az ügyeskedés nem vezet semmire, csak az őszinteség és az Isten meglepetéseire is nyitott lélek.

1Móz 42

RÉ 676


VIII. 12. KEDD

(17) „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.” (Mk 12,1–17)

Jézust tőrbe akarják csalni. Az a Jézus, aki mindig egyenes, nyíltan szól és cselekszik, akinek minden tette szeretet, veszélyes. Abszurdnak tűnik, de valójában nagyon is logikus. A fonák világ számára valóban az, mert leleplez, szembesítésre kényszerít, kimondja és megmutatja, mi a jó és a rossz. A fonák világnak mindig veszély Isten Igéje, tehát el kell hallgattatni. A megterhelt lelkiismeret számára veszélyes Jézus szava, mert felkavarja az állóvizet, szembeállíthat saját magunkkal. A vádlók tervét hamar összedönti Jézus. A választ megtalálják az erszényükben: a római pénzérmék. Ott, a templomban, ahová nem lehetne bevinni azokat. Kinek az arca van rajta? A császáré? Akkor ez az övé. És rajtad kinek az arca van? Kinek a képét hordod? Istenét. Akkor kinek vagy a tulajdona, kinek tartozol elszámolással? Kihez kell igazodnod? A választ nekünk is meg kell adnunk. Az emberarcú Isten kérdez minket, istenarcú embereket. Jézus végső válaszában ott van az, amit meg kell tennünk, hogy visszakerüljünk a helyünkre: odaadni magunkat Istennek, az alkotónknak, a megváltónknak, a megszentelőnknek.

1Móz 43

RÉ 675


VIII. 13. SZERDA

(26b) „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.” (Mk 12,18–27)

Szadduceusok is jönnek Jézushoz. A gazdasági, politikai elit képviselői. Nem hiszik a feltámadást, nekik az élet a születéstől a halálig tart. Az ő nézőpontjukból érthető a kérdésük a feltámadással kapcsolatban, még akkor is, ha nagyon emberi. A baj az, mennyire messze áll ez az egész a lényegtől. Szőrszálhasogató, semmire sem vezető teológiai (vagy annak ható) kérdéseken lehet vitatkozni, de Isten nem ezt kéri tőlünk. Jézus fel akarja emelni a fejüket. Lehet, hogy kívülről tudják a Szentírás szavait, de a lelkét, a lényegét nem értik. Isten az ősatyákat bizalomra és követésre hívta. Életüket, sorsukat kapcsolták Isten ígéreteihez, kijelentéseihez, csodáihoz és vezetéséhez. És pontosan Jézus az, aki a feltámadásával bizonyítja, hogy ezt a kapcsolatot még a halál sem tudja érvényteleníteni. Élet van Istennél a halál ellenére, a halál felett is. A lényeget kell meghallani. A csipkebokor lángjait sem elemeznie kellett Mózesnek, hanem meghallania az életváltoztató szót, a küldetést, amely sokak életét mentette meg. Meghalljuk-e a lényeget? Értjük-e a Bibliát? A szívét, az értelmét? Hogy van-e közünk az élet Istenéhez? Jézus megragadott-e már minket, elindultunk-e utána ebben az életben, a halált is legyőzve?

1Móz 44

RÉ 102


VIII. 14. CSÜTÖRTÖK

(31b) „Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12,28–34)

Egy írástudó vitázni akar, valóban nehéz kérdést tesz fel. Jézus nem esik kétségbe, nem kezd bonyolult magyarázkodásokba. Olyan idézeteket hoz az Ószövetségből, amelyeket beszélgetőtársa is jól ismer. Az első az Isten szeretetéről szól. A mai olvasó az ember részekre bontását látja abban, amikor Jézus ezt mondja: teljes lelkedből, elmédből és erődből. Pedig ez a fordítottját jelenti, mindig, minden helyzetben, az élet bármely dimenziójából is magunkra nézve: Istent szeretnünk kell. Lehet ezt parancsra tenni? Egy diktátor, egy zsarnok esetében nem. De nekünk szerethető Istenünk van, aki ezerszer is bizonyította ezt. Az alap: szeretni őt – minden más ehhez illeszkedik. És mennyire más lesz így az imádság, a követés, a kegyesség! Szeretetkapcsolatba ágyazva, onnan kinőve nem halott vallásoskodás, hanem élő és mindent átható hit! Következménye is van az istenszeretetnek. A másik embert is szeretnem kell. Nincs kifogás, nincs határhúzás. Nekem ezzel az érzéssel kell odafordulnom bárkihez, még az ellenségemhez is. És nemcsak kell, de tudok is. És ez mindent megváltoztat.

1Móz 45

RÉ 158


VIII. 15. PÉNTEK

(43) „...ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.” (Mk 12,35–44)

Jézus a jeruzsálemi templom perselyeinél ülve tanítja követőit arra, mi a sok és a kevés, mit jelent a látszat és a valódi a kegyességben. Az arra menő gazdagok sokat dobnak be, látványosan, de amit tesznek, csak messzire látszó semmi. A maradékból adnak, és az adomány értékét nem az összeg jelenti, hanem az Istenbe kapaszkodás, a bizalomból következő válasz. Az ő adományuk nem válasz, hanem felhívás, reklám. Figyelmeztetés ez nekünk, mai hívőknek, akik sokszor ugyanígy porciózgatjuk Istennek azt, ami máshova nem kell: maradék időt, energiát, a még megmaradt odaszánást. Az Újszövetség névtelen hőse szegény, egyik napról a másikra élő özvegyasszony, aki el is tűnne a tömegben, ha Jézus nem emelné ki őt. Csak két fillér, de neki a minden, a következő napra elég összeg az, amit ad. Közben teljes mértékben ráhagyja magát Istenre. Ez a két fillér az asszony imádsága: a Mindenhatóra veti gondjait. Hitvallás is: nem tudom biztosítani az életemet, majd az én Uram. Ismerem őt, rábízom az életem, jobb gazda ő, engedelmeskedem neki. A szeretet tette is volt ez, a nagy parancsolat betöltése. Legyen példa előttünk az ismeretlen szegény asszony ne csak az adakozásban, de életünk súlyozásánál is!

1Móz 46

RÉ 206


VIII. 16. SZOMBAT

(2b) „Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (Mk 13,1–20)

Amióta van emberiség, foglalkoztat minket, mi a maradandó. Emlékművek, hatalmas irodalmi alkotások, politikai rendszerek hirdették magukról, hogy mindig fenn fognak állni. Aztán csak romok maradtak, vagy azok sem. Könyvtárak pusztultak el, és csak egy-egy idézet élte túl. Öröknek hitt ideológiák tűntek el szempillantás alatt. A szilárdnak tűnő kövek, az emberi nagyság, a hatalom illúziójára építünk. Jézus kijózanít. Tanítványai csodálattal vegyes büszkeséggel mutatják a gyönyörű jeruzsálemi épületeket. De az Úr másról kezd el beszélni: hamarosan nem lesznek itt ezek a kövek. Hívőknek és hit nélkül élőknek is küzdeniük kell majd háborúkkal, éhínséggel, gyűlölettel. Közben újabb és újabb, maradandónak gondolt emberi produktumok hirdetik magukat. Istenült emberi tervek válnak az ördög eszközeivé. Ami valóban maradandó, az Jézus szava. Isten Igéje. Csendes, egymásnak adjuk tovább, generációk generációknak, de meg fog állni. Ha bennünk él Jézus Igéje, ha megragadott, folyamatosan formál és hat ránk a vele való kapcsolat, akkor a szavaink, tetteink, döntéseink, a szellemi és anyagi javaink egyszersmind valami sokkal nagyobbnak lesznek a részesei, amely túlél civilizációkat, kataklizmákat, túlél felejtést. Mert Istenhez kapcsolódik.

1Móz 47

RÉ 767