Kinek-kinek nyomós okai vannak arra, hogy várja a nyarat. A kutatóknak főként az, hogy néhány hétre félretehetik a kötelességeket, és újra belemélyedhetnek azokba a témákba, amelyekkel szabad idő híján régóta nem foglalkoztak. Országszerte hamar találnánk olyan nyaralót, amelynek tornácán a kovászos uborkák mellett végre kéziratok, előadások is érnek, és ilyenkor többen érezzük úgy, hogy nemcsak olvassuk, hanem írjuk is a könyveket.

A református mikrokozmoszhoz tartozó értelmiségiek a találkozások miatt szintén megkülönböztetik ezt az évszakot a többitől. Azokon a tornácokon, amelyeken tudós lelkipásztorok, teológiai oktatók és mindenféle bibliás bölcsészek töltik a nyári délelőttöket, augusztus 20-a közeledtével egyre sűrűbben hangzik el egy jól csengő betűszó: a DC. „A DC-re készülök.” Vagy: „A DC-re írom az előadásom” – válaszoljuk a hideg paszulyleves, esetleg a frissen rántott patisszon fölött az azt firtató kérdésre, mégis mivel foglalkoztunk, amíg az ebéd készült. Mi, akik számára a nyárhoz hozzátartozik ez a két betű, augusztus végén a református kollégiumok egyikében gyűlünk össze, hogy egy szellemi kollégium, a Doktorok Collegiuma (DC) éves ülésszakán egymás közösségében imádkozzunk, hivatástudatunkat erősítsük és a szekciónkban megosszuk a műhelytársainkkal az új kutatási eredményeket.