Gondolkodtam, hogyan lehet Sopron miliőjét a debrecenihez kapcsolni, hiszen a két város múltja, jellemző felekezeti és nemzetiségi összetétele, kulturális hagyománya erősen eltérő. A hűség városáról a debreceni hagyománytisztelet jutott eszembe, Sopron pedig 2016-ban – evangélikus meghatározottságú városként – elnyerte az európai reformáció városa címet, ez számomra a kálvinista Rómára hajaz. Erőltetett a párhuzam?

Szerintem izgalmas összekapcsolás. Dunántúli református családból származom, de én magam valóban soproni vagyok. Ebben a városban évszázadokig meghatározó szerepet játszott a lutheránus felekezet, nagyjából a második világháborúig. Azonban miután a németeket kitelepítették, megroppant a közösség. Ennek ellenére még mindig sok evangélikus él a városban, sőt a rendszerváltoztatás után az 1557- ben alapított iskolát is visszakapta az egyház. Ebben a líceumban nőttem föl, nyolc évig jártam oda, érettségi után pedig Budapestre kerültem. Az ELTE-n végeztem történelem és ének-zene tanári szakon. Eredeti célomként pedig azt tűztem ki, hogy gimnáziumban tanítsak Sopronban.

Az egyik fele végül is megvalósult...

Igen, történelmet és ének-zenét tanítok, csak épp Debrecenben. Az egyetemi képzéshez tartozó gyakorlatok során több iskolatípust is megismertem. Megfordultam országos második helyen álló, állami elitiskolában, katolikus gimnáziumban és technikumban is. Mindez az evangélikus gimnáziumban szerzett saját tanulói tapasztalatomhoz adódott. Mivel most a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tanítok, az egyházi vonal megmaradt.

Mennyiben tér el a többitől egy református iskola?

A Refinek egyedi íze van. Ebben közrejátszik, hogy Debrecen a Tiszántúl központja. A tanulók több mint fele nem bejárós, hanem kollégista, ugyanis a környező településeken túl a Partiumból, Érmellékről és Kárpátaljáról is érkeznek hozzánk fiatalok. Az ide járók otthonát sokszor két-három száz kilométer is elválasztja egymástól, ezért mindig izgalmas, hogyan válnak közösséggé.

Itt a diákok nyíltak és kedvesek, és ezt már az első alkalommal megtapasztaltam. Még csak a bemutatkozó órámra érkeztem Debrecenbe, már előre köszöntek a folyosón, szívesen fogadtak, reggel még kávét is kaptam a tanáriban. Ilyen légkört korábban a fővárosi iskolákban kevésbé tapasztaltam.