... nem lehet eltörölni, csak letagadni, elhallgattatni. De megszólal, mert megszólít egy szó, egy dal, egy illat, egy ruhadarab, egy emberek között játszódó jelenet, amely megjelenít valamilyen érzést, emléket, és visszaröpít az időben. Hogyan is volt? Az is hiábavaló erőlködés, ha mindent átrendezünk, átfestünk, lakást cserélünk vagy legalább bútorokat. Megváltoztatjuk a környezetet, de mi magunk a saját bőrünkben maradunk (minden plasztikai beavatkozás ellenére is). Nem csak egyéni, társadalmi vonalon sem lehet kiirtani a múltat, a gyökereket, csak feledtetni ideig-óráig, negyven évig, négyszáz évig… ezer évig. A múltat felszínre kell hozni, újra és újra kutatni, ha kell, ásatásokat végezni, és megbirkózni azzal, amit üzen, aminek nyomai és következményei velünk maradtak! Jobban megértjük a jelent is, ha megismerjük a gyökereket. Ezért jó és érdemes emlékezni, ünnepet szentelni a fényes történelmi időknek, és büszkén vállalni egy-egy nagy ősünket. Ezért kell szembesülni a fájdalmával is annak, ha éget vagy vádol egy korszak, amelynek szégyene rajtunk maradt. Mi sem vagyunk különbek más népeknél, a kérdés mindig az, mit kezdünk most azzal, ami már megtörtént.

József nem tudja, nem is akarja megtagadni a múltját. Már a bátyjai sem tagadhatják tovább, mert sokat kérdezősködik ez az egyiptomi nagyúr a családról. A megcsúfolt testvér viszont sokat dolgozott a maga sérelmével, nem akar bosszút állni. Mert vele volt Isten, és vele megszületett benne a megbocsátás. Mindent alaposan előkészített a szembesítéshez, önmaga leleplezéséhez, és a megfelelő alkalommal megismerteti magát velük. Szent hittel, szeretetből „átírja” a múltjukat, így elviselhető, sőt tanulságos lesz:„nem ti küldtetek ide, hanem Isten...” (1Móz 45,8)

Történelmi távlatba helyezi az életüket, igazi megbékélés születik belőle. „Majd megcsókolta mindegyik testvérét, és sírva megölelte őket. Azután már beszédbe elegyedtek vele a testvérei.” (15)

Megindultan beszélgetnek, ami talán soha nem történt meg korábban. A bocsánatkérés pedig majd csak apjuk halála után következik (50,15–21). Mellékes megjegyzésnek tűnik, hogy József egy-egy öltözet ruhát is ad a testvéreinek a pénz mellé ajándékba, sőt a legkisebbnek ötöt is. Az nem lehetett hétköznapi. Bizonyára díszes, értékes, cifra ruhát adott nekik, olyasmit, amilyet gyerekkorában ő viselt, ami egykor áldozattá tette őt. Most már legyen olyan nekik is! Miért? Mert a múltat nem eltörölni akarta végképp, hanem „eldolgozni”, elvarrni a múltra emlékeztető, de már mosolyt fakasztó szállal.