Biztosan neked is vannak jó barátaid, ugye? Együtt játszotok, sokat nevettek, és sokszor kitaláltok mindenfélét. Néha igazán klassz dolgokat csináltok együtt, mondjuk óriási homokvárat építetek, vagy ha már iskolás vagy, segítetek egymásnak a házi feladat elkészítésében. De persze olyan is előfordul, hogy olyasmit tesztek, amit nem kéne. Mondjuk befaljátok az összes fagyit vagy csokit, pedig nagyon is jól tudjátok, hogy nem szabad. Emlékeztek Dánielre és barátaira? Arra is, hogy semmiképpen sem akartak olyasmit tenni, ami nem tetszik Istennek? Hogy csak zöldséget ettek meg vizet ittak? De ennél sokkal többet is tettek, amivel bizonyították, mennyire szeretik Istent, mennyire bíznak benne. És azt is, mennyire bátrak. Talán emlékszel arra is, hogy Isten megparancsolta: semmilyen más istent nem szabad imádni, csak őt. A bálványokat, amelyek valójában ércből készített vagy fából faragott szobrok voltak, meg főleg nem! Azonban egy nap Nabukadneccar király felállíttatott egy óriási aranyszobrot. Olyan magas volt, mint egy tízszintes ház! Hatalmas avatási ünnepséget rendezett. Lehettek ott több százan, de akár ezren is. A király így szólt:

– Amikor megszólal a zene, le kell borulnotok a szobor előtt! Aki nem teszi meg, azt belevetem a tüzes kemencébe!

Ti mit csináltatok volna? Biztos megijedtetek volna, ugye? Dániel három barátja is megijedt. (Dániel szerencsére nem volt ott.) De tudták, hogy csak Isten előtt szabad leborulni, senki más előtt. Ezért amikor megszólalt a zene, egyedül ők maradtak állva

az egész téren. Ekkor Nabukadneccar nagyon megharagudott, és megparancsolta, hogy vezessék elő Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót. Oda is vezették őket a király elé.

– Utolsó esélyt adok nektek! – szólt a király. – Boruljatok le, vagy a tűzbe kerültök!

A három barát összenézett. Biztosan gyorsan dobogott a szívük, akárcsak neked, amikor valami ijesztő dolog történik. De együtt, bátran azt mondták:

– Mi nem fogunk leborulni. Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál! (Dán 3,17–18)

A király olyan dühös lett, hogy a kemencét hétszer forróbbra fűttette, mint máskor. A három barátot bedobatta a lángokba. De tudod, mi történt? Amikor a király benézett a kemencébe, nem hitt a szemének! A három fiú sértetlen volt! Sőt, látott egy negyedik alakot is, aki az Isten angyala volt! Amikor a fiúk kijöttek a kemencéből, döbbenten vette észre, hogy egy hajszáluk sem pörkölődött meg, és még a ruhájuk sem volt kormos vagy

füstszagú. A király ekkor értette meg, hogy milyen hatalmas Sadrak, Mésak és Abéd-Negó Istene. Meg is parancsolta, hogy mindenkinek tisztelnie kell őt. Hiszen nincs más isten, aki így meg tud szabadítani.