Negyedik osztályos korában döntötte el, hogy pedagógus lesz. Miért éppen ekkor született meg ez az elhatározás? Volt-e olyan időszak azóta, amikor elbizonytalanodott?

Negyedikben értem el arra a pontra, hogy láttam magam előtt világos, követendő példát. Az alsó tagozatban kivételesen jó tanító nénijeim voltak, felsőben pedig nagyszerű osztályfőnököm. Ők nemcsak a tananyagot adták át, hanem emberséget, türelmet és szeretetet is, ami bennem mély nyomot hagyott. Akkor döntöttem el, hogy tanár leszek. Ez az elhatározás azóta sem változott, soha nem fordult meg a fejemben, hogy más pályát válasszak. Ha ma kellene kezdenem, ma is ugyanezt az utat járnám végig.

Melyek voltak gyermekkorának meghatározó hitélményei, és mikor vált szorosabbá az ön és gyülekezete kapcsolata?

Református földműves családban nőttem fel, ahol a hit a mindennapok természetes része volt. Leginkább a nagyszüleimnek köszönhetem, hogy kis koromtól kezdve imádságban nevelkedtem. Gyerekként a közös esti imáink, a templomi ünnepek, a falusi rendezvények voltak a legnagyobb lelki élményeim.

Középiskolás koromban találkoztam olyan lelkipásztorokkal, akik bátorították és mélyítették a hitemet. Kezdetben nem „hivatalos” egyháztagként vettem részt a gyülekezeti életben, hanem szereplőként: verseket szavaltam, közreműködtem ünnepségeken. A tiszaszőlősi gyülekezet a lelki értelemben vett szülőhelyem, majd a Tiszafüredi Református Egyházközségben lettem aktív, „élő” egyháztag.

Már harmincnyolc évet töltött a pályán, 2021 óta pedig a Bán Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és tagintézményeinek főigazgatója. Milyen állomásokon keresztül vezetett az út idáig?

1987-ben szereztem meg a diplomámat, és a tiszafüredi 4-es számú (később Széchenyi-) iskolában kezdtem magyar- és orosztanárként. 1997-ben hívtak a református Bán Zsigmond-iskolába, de akkor kisgyermekes anyaként még nemet mondtam. Másodszor 1999-ben kerestek meg, de akkor is épp szültem, így csak 2004-ben váltottam. Első feladatom a művészeti tagozat beindítása volt, ehhez tanulmányokat is folytattam. Rögtön helyettesként kezdtem, előbb a művészeti iskolában, majd az egész intézményben. 2021-ben, Ozsváth János igazgató váratlan halála után főigazgatóként vettem át a vezetést.

Milyen szerepet játszik a hite a mindennapi életében és vezetői munkájában?

A hitem állandó kapaszkodó. Mindennap új kihívásokkal szembesülök, gyakran falakba ütközöm – ilyenkor az imádság segít dönteni. Hiszem, hogy az Isten mindig ad jelet, akár bátorít, akár óvatosságra int. Ezeket észre kell venni, és el kell fogadni.

Milyen módon vállal szerepet gyülekezete életében, és mit jelent önnek ez a közösség?

Presbiterként főként az iskola ügyeit képviselem a grémium előtt. Figyelemmel kísérem, és lehetőségemhez mérten a családommal együtt bekapcsolódom a gyülekezeti programok szervezésébe, táborok előkészítésébe, segítem a lelkipásztorok munkáját. Számomra ez a közösség a lelki család, ahol otthon érzem magamat.

Idén önnek ítélték az egyházmegyei Református Nagykunságért Pedagógiai Díjat. Hoz-e ez változást a munkájához való hozzáállásában vagy a terveiben?

Nem jelent változást, mert a munkámat eddig is a legjobb tudásom szerint végeztem. Ugyanakkor óriási elismerésnek tartom, különösen így, a pályám vége felé közeledve. Ez számomra köszönet a fenntartó, az egyházmegye és a kollégák részéről, viszszajelzés, hogy érdemes volt mindezt szívvel-lélekkel végezni.

Van-e olyan igevers vagy bibliai mottó, amelyhez különösen gyakran visszatér, és amely erőt ad a mindennapokban?

„Gondja van az Úrnak az útra, amelyen jártok.” (Bír 18,6) Ez az iskolánk jelmondata is. Megerősít abban, hogy ha jó szándékkal, hittel és becsülettel végzem a munkám, akkor Isten áldása kíséri.